ettek-ittak

2019.01.01. 19:00

Szilveszter a pápai Fő téren – Koncertek, tűzijáték és utcabuli

A Nagytemplom tövében ehettek-ihattak, koncerteken szórakozhattak, perdülhettek táncra, valamint gyönyörködhettek az éjféli tűzijátékban a szabadtéri bulizók.

Laskovics Márió

Fekete Lakkcipők – Komár László-emlékzenekar a „magyar Elvis” dalaival csábította táncra a Fő téren szilveszterezőket

A pápaiak a város Fő terén búcsúztathatták el az óévet. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ szervezte rendezvény a Pápai Musical Stúdió fellépésével kezdődött. A vidám csapat örökzöld és mai slágerekkel mulattatta a nagyérdeműt.

A Pápai Musical Stúdió örökzöld és mai slágerekkel mulattatta a nagyérdeműt

Nagy Jácint, a huszonhárom éve alapított daloló egyesület oszlopos tagja elmondta, mobilis, hét és tíz közötti a létszámuk, egyre nehezebben találnak új tagokat. Békés, boldog új évet kívánt mindenkinek, s megjegyezte, aki a tavalyi évvel nem volt elégedett, húzzon bele, hogy idén kicsit jobb legyen neki is.

A szünetet követően – mely során többen hazaindultak, a többséget azonban a jókedv mellett a faházak és szilveszteri kellék-árusok különböző kínálatai marasztalták – a Fekete Lakkcipők lépett színpadra. A Komár László-emlékzenekarként működő együttes a Pápa közeli Adásztevelen született, majd „magyar Elvis”-ként elhíresült énekes rock and roll slágereivel ösztökélte táncra a közönséget az egyre hidegebb éjszakában.

Fekete Lakkcipők – Komár László-emlékzenekar a „magyar Elvis” dalaival csábította táncra a Fő téren szilveszterezőket

Pillinger Zsolt szaxofonos úgy nyilatkozott, a 2018-as év elvárásaiknak megfelelően alakult, mind a menedzsment, mind a tagok hozzáállása szintjén. A 2015-ben alakult bandának fellépései számát és színvonalát is sikerült növelnie. 2019-ben szeretnék elérni az évi ötven fellépést, illetve látványosságokkal tarkítanák műsorukat.

Fotó: Laskovics Márió/Napló

– Laci mondta annak idején koncertjein, hogy táncolni márpedig kötelező. A tánc kikapcsolja és összehozza az embereket – osztotta meg mottójukat a zenész.

A Himnusz után tűzijáték szórakoztatta a Fő téri sokaságot, a színpadon aztán a Fekete Lakkcipők folytatta a táncra csábítást. A program DJ Béci hajnali 4 óráig tartó utcabulijával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában