Mozgalmas tavasz

2019.06.01. 11:00

Telt házzal működik a balatonkenesei Kippkopp Óvoda és Bölcsőde

A település óvodájának népszerűségét jelzi, hogy az április közepén esedékes beíratási időszakban már nemcsak az iskolába induló nagycsoportosok helyét sikerült feltölteni, hanem mindhárom csoport elérte a huszonhat fős csoport­létszámot.

Horváth Virág

Az Egy gyerek – egy palánta programnak köszönhetően sikerült ismét meseszéppé varázsolni virágoskertjüket Fotó: óvoda

Zöld óvoda lévén ebben a hónapban is akadtak speciális tennivalóik: folytatódott az Egy gyerek – egy palánta program, amelynek köszönhetően virágoskertjüket sikerült ismét meseszéppé varázsolni. Ebből a munkából – mint eddig sok másban – a szülők is kivették a részüket. Anyák napi műsorukkal meglepték az idősek klubja kedves nagymamáit is.

A hónapba még egy szakmai nap is belefért. Ez alkalommal a bölcsődén volt a hangsúly, amelynek szakmai programját mutatták be, majd vitatták meg a meghívott intézmények képviselőivel egy kötetlen beszélgetés során.

Az Ovizsaru program keretében a Balatonalmádi Rend­őrkapitányság egy képviselője látogatott el elsőként a Csipet Csapat csoportba, majd a hónap következő szakaszában a Ficánka és az Aprófalva csoportba is. Színes, interaktív előadást tartott a rendőrség munkájáról, eszközeiről, amit a gyerekek mindvégig figyelemmel, érdeklődve követtek.

Az Egy gyerek – egy palánta programnak köszönhetően sikerült ismét meseszéppé varázsolni virágoskertjüket Fotó: óvoda

A Kippkopp Óvoda pedagógiai programjának kiemelt részeként ápolják a népi hagyományokat. Ennek megfelelően április utolsó napján májusfát állítottak. Zöld óvodaként viszont nem egy kivágott fát, hanem az udvar egyik ékét díszítették fel szalagokkal. Galambos Lászlóné, az intézmény vezetője a Naplónak elmondta, teljes óvodai programjuk célja a természeti értékeket tisztelő, óvó-védő szemléletmód és viselkedéskultúra kialakítása, mely a hagyományok, zöld jeles napok kiemelésével történik.

A kicsik az elméleti környezetvédelmi alapok megtanulása mellett rendszeresen ültetnek virágokat, készítenek és helyeznek ki madáretetőket és fészkelőhelyeket, készen vannak a csoportszobákban a szelektív „hulladékszigetek”, és konyhakertjükhöz komposztálnak minden zöldhulladékot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában