falunap

2018.07.30. 07:00

Traktorok vonultak fel a tési főutcán

A jól megszokott, ám idén is igen látványos és vidám traktoros felvonulás mellett gyermekprogramok, kulturális bemutatók és koncertek is várták az érdeklődőket a közelmúltban rendezett falunapon.

Szabó Péter Dániel

A falunap látványos mozzanata volt idén is a rendhagyó traktoros felvonulás Fotó: Szabó Péter Dániel

A bakonyi kistelepülés falunapi programjaira nemcsak helyiek, hanem a környéken élők is szívesen ellátogatnak. Így volt ez idén júliusban is. Délelőtt már ulti- és főzőversenyt tartottak, míg délután helyi és környékbeli tánccsoportok léptek a közönség elé. Ismét nagy durranás volt a traktoros felvonulás, többen is ötletes, s nem mellesleg humoros jelmezekben hajtottak végi járművükkel Tés főutcáján. A falunap sztárvendége idén Gáspár Laci énekes volt, míg a nap élőzenés utcabállal zárult Tésen.

A falunap látványos mozzanata volt idén is a rendhagyó traktoros felvonulás Fotó: Szabó Péter Dániel

A régi iskolában tartott ünnepélyes megnyitón Fodor-Bödös István, Tés polgármestere bejelentette, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a falu Jásddal közösen 55 millió forintot nyert a helyi közösségek és az identitás erősítésére.

A régi iskola nagytermében festménykiállítás is nyílt, Kristóf Mariska és Sziráki Judit képeit láthatta a nagyérdemű. A tárlatot Váci Péter, az alkotók barátja nyitotta meg. A hosszú folyosón Pintér József címzetes rendőr főtörzszászlós és kollégái által készített balesetmegelőzési fotósorozat volt megtekinthető, az előtérben pedig a falunapra meghirdetett fotópályázat alkotásai kerültek a falra. Az ünnepség csúcspontjaként Hrutka Róbert zeneszerző és előadóművész saját szerzeményeiből adott elő egy csokorra valót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában