átadó

2019.05.27. 07:00

Tüskevári találkozási pont több nemzedéknek

Ünnepélyes keretek között, kulturális műsor kíséretében átadták a pályázati és saját erőforrásból felújított önkormányzati hivatalt és a művelődési házat a minap.

Borsos Renáta

A Tüskevári általános iskola diákjai is közreműködtek az intézmény avatóünnepségén Fotó: Pesthy Márton

A beruházás során a többfunkciós épület külső és belső felújítását és energetikai korszerűsítését, akadálymentesítését pályázatból és az önkormányzat által biztosított önerőből valósították meg.

Az átadás alkalmával Kovács Zoltán országgyűlési képviselő beszédében elmondta, egy művelődési ház voltaképp a közösségépítés meghatározott színtere, ahol a falu apraja-nagyja találkozik, a kívül-belül megújult intézményt a falu közössége élettel tölti meg. Hozzátette, a kultúrára pénzt fordítani, népi hagyományainkat megőrizni különösen a kis településeken, a jövő számára kiemelten fontos.

Molnár Levente polgármester kifejtette: a művelődési ház felújítására a terv már hosszan érett, de egyéb falufejlesztési intézkedések prioritást élveztek. Az épületet 116 millió forintból újították meg. Az épület külső korszerűsítését, a tetőfelújítást a község ön­erejéből fedezte. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlés elnöke, Polgárdy Imre szavait távolléte miatt Jakab Imréné, Tüskevár alpolgármestere tolmácsolta. Kifejtette a 21. század elvárásainak megfelelő hivatal és egy olyan kulturális tér szolgálja a lakosságot, mely nemcsak nemzeti és helyi kultúránk megőrzésére és gyarapítására szolgál, hanem találkozási pontja is lehet a településen élő nemzedékeknek.

A Tüskevári általános iskola diákjai is közreműködtek az intézmény avatóünnepségén Fotó: Pesthy Márton

Az épületet Németh József plébános áldotta meg.

A szalag átvágása után a rendezvény kulturális programmal folytatódott. Felléptek a Tüskevári általános iskola diákjai, Bálint Csaba előadóművész, illetve a Kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület táncosai Kovács Norbert Cimbi vezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában