az Alsóvárosi temetőben

2018.05.04. 11:30

Vértölgyeket ültettek az első világháborús hősök emlékére Veszprémben

A megyeszékhely önkormányzata és Veszprém Helyőrség katonái nevében, ünnepélyes keretek között három lengyelországi, első világháborús sírkertekből származó vértölgy facsemetét ültettek el tegnap az Alsóvárosi temetőben.

Molnár Sándor

Brányi Mária alpolgármester és Szegő László dandártábornok elülteti az egyik vértölgy csemetét a veszprémi Alsóvárosi temetőben Fotó: Pesthy Márton

Azok előtt a hősök előtt rótták le tiszteletüket így a megemlékezők, akik az első világháború idején a hazáért vívott súlyos küzdelmekben életüket áldozták. Brányi Mária alpolgármester felidézte azt a 2015 októberében tett emléktúrát, amelyet 100 év után a veszprémi gyalogezred nyomában járva szervezett a Veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság. A galíciai fronton elesett katonák sírjait indultak el felkeresni. A testvérvárosból, Tarnów-ból indultak, a Dunajec-folyó völgyében haladtak, kisebb-nagyobb temetőkön át vezetett útjuk Gorlicéig. Koszorút, virágot helyeztek el az egykori 31-es katonák sírjára. A szépen gondozott lengyelországi sírkertekben vértölgyek pompáztak. A túra résztvevői közül néhányan hazahoztak pár makkszemet, amit aztán itthon elültettek a kertjeikben.

Brányi Mária alpolgármester és Szegő László dandártábornok elülteti az egyik vértölgy csemetét a veszprémi Alsóvárosi temetőben Fotó: Pesthy Márton

- A Dunajec-völgyben elesett magyar katonák, mint a mesében, százéves álom elteltével néhány arra járó vándorhoz szegődve, lélekben vagy jelképesen mégiscsak hazatértek – fogalmazott Brányi Mária, – Ahol van, aki emlékezzen, ott a temetőkben is lehet az életet ünnepelni. Az áldozatot, a folytatást. Ezek a lengyel makkból született tölgyek éppen így emlékeztetnek a sok-sok áldozattá vált életre, köztük a magyar királyi veszprémi 31. honvéd gyalogezred katonáira. Ezért nekünk, akik ma emlékezünk, minden egyes kioltott életet meg kell gyászolnunk – mondta el Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Főosztályának vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában