Nyolc évvel ezelőtt öntötte el a vörösiszap Devecsert és a környező településeket

A Napló civil tudósítójaként írt beszámolóimat gyűjtöttem egybe időrendi sorrendben, archiválva ezzel a nehéz napok, majd az azt követő hónapok eseményeit. A kötet ajánlójában Mezei László építész így fogalmaz: „…A kezükben tartott könyv nem egy evangélium, de maga az örömhír annak, aki átélte, annak, aki segített, vagy annak, akit egyáltalán csak megérintett a katasztrófa. Érzéseinket nem kímélve, megrázó képekkel mutatja be a szenvedést, a pusztulást, fájdalmakat, emberi tragédiákat…” A kötetből néhány tudósítást válogattam, amelyek emlékeztetnek 2010. október negyedikére és az utána következő hősies napokra.

Önkéntesek a kárelhárításban 2010. október 9.:

Az ötezer lakosú kisvárosban 250 házat pusztított el a vörösiszap-cunami, ezer ember vált szinte földönfutóvá. A lakosok egy része próbálja menteni megmaradt értékeit, azonban a többségnek nincs mit. Az elöntött házakban és udvarokon a helybeliek és az ország minden tájáról érkező önkéntesek kezdték meg a telkek megtisztítását.

Először az utcákra hordják a használhatatlanná lett bútorokat, tárgyakat, s ezzel párhuzamosan felmerik az őszi napsütésben egyre sűrűsödő iszapot. Az egész egyelőre rendkívül reménytelen küzdelemnek látszik. A súlyosan veszélyes ipari vegyi anyaggal borított devecseri északi lakónegyedben zárlatra, a zárlatot követő kárfelmérésre és lépésről lépésre történő megtisztításra lenne szükség. Jelenleg elszigetelt csoportokban, egyegy háznál dolgoznak a mentesítésben.

Hol lesz majd lakóhelyük? 2010. október 17.:

Két héttel a vörösiszap-katasztrófa után folytatódnak a kármentési munkák Devecserben. A hét végén – a katonák, tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek mellett – több száz karitász-önkéntes dolgozott a sérült házak udvarán és kertjében,hogy eltakarítsák a mérgező iszapot. Kora reggel letisztogatott szerszámok és új védőfelszerelések várják a kárelhárítókat. A megfeszített munkálatokban továbbra is több száz önkéntes vesz részt. Naponta kétszer is kell cserélni a védőkesztyűket, maszkokat és gumicsizmákat, ugyanis a lúgos iszap átmarja az anyagot. A sérült épületekben lógó salétromszerű foltok, amelyek jelzik, hogy az épületszerkezeteket, a tartófalak tégla- és kőanyagát egyaránt megtámadta a nátronlúg.

A kastélyparkban nehéz földmunkagépekkel megkezdték a vörösiszap felszedését. Mélyen, a fekete termőtalajig kiszedik az iszapot és az iszappal szennyezett földet. A kisebb-nagyobb vörösiszaptavakat a vízelvezető árkokba csapolják. A parkból, a folyamatosan locsolt utcákról, a házak udvaráról, a kertekből továbbra is sűrű iszapos lé ömlik a Torna-patakba, amely vörösen rohan a Marcal (a Rába, a Duna…) felé. Az általános iskolában két hete megszakítás nélkül dolgozik a konyhai csapat, naponta háromszor főznek, olykor akár ezer főre. Ugyanakkor az információéhség csillapítására kedden új rádióállomás szólalt meg, önkéntesek szerkesztik és sugározzák a helyi Közös Hullámhosszon (KHH) a rádiót. Azonban ők sem tudnak jó hírrel szolgálni. Mert arra senki nem tudja a választ, hogy a károsultaknak majd hol lesz új lakóhelyük. Ez most a legnagyobb kérdés.

Néma csend a város alsó részében 2010. november 21.:

Néma csend fogadja a város alsó részébe érkezőket. Többször végigsétáltam a napokban a vörösiszap sújtotta utcákon. Úgy éreztem, mintha lakatlan területen járnék. Nyomasztó a látvány, de még nyomasztóbb az, hogy emberi élet nyomait nem látni. Az olykor élénk utcák kihaltak. A kertek egybenyíltak, messzire el lehet látni. Örömömre embereket pillantottam meg egy háznál. Marton Zoltán és felesége barátsággal invitáltak udvarukba. Körülnézni jöttek, iratokat keresnek. Előkerült egy nyelvvizsga-bizonyítvány is, amely bár iszaptól piszkos, de érvényes dokumentum. A kertben pedig láthattam a kísérlet eredményét – nő a fű.

Reménykednek ők is, mint minden devecseri!

Múlt, jelen, jövő 2011. március 14.:

A napokban megkezdődött a vörösiszap sújtotta lakóépületek lebontása. A katasztrófavédelem egyik munkatársa kísért bennünket, képviselőket a múlt utcáin. Borzasztó érzés volt látni az eltűnt Móricz Zsigmond közt, ahol most hatalmas erőgépek „falják” a tömérdek törmeléket. Az utca végén a még álló házaknál teherautók sorakoznak, bútorokat raknak fel a platókra. Barátsággal hívnak be bennünket, hogy nézzük meg otthonukat, amelyet el kell hagyniuk. A szomorúság mellett már megcsillan az arcokon a remény, amikor arról beszélünk, hogy hová költöznek. A Dankó-telep felé igyekszünk. A máskor gyermekzsivajtól hangos térség most csendes, senkit sem látni. A Hunyadi utca végén magányosan emelkedik a töredezett kereszt, amelyen még láthatók az őszi áradat nyomai. Itt is hamar megállítanak bennünket, kérdések sokaságát szegezik felénk. Ez most a jelen! A megnyugtató szavak gyógyírként hatnak. Régi ismerősöm siet felénk, részvétünket nyilvánítjuk idős édesanyja elhunytával. – Már csak egyedül költözöm – mondja elcsukló hangon.

Mire Devecser épülő lakóparkjához érkezünk, már melegen süt a nap, az elénk táruló házak látványa melegséggel tölti el szívünket. Szinte együtt mondjuk: Itt a jövő!

Nyolc évvel ezelőtt írtuk – 2010

Október 4. - Azonnal meg kell kezdeni a kármentesítést a vörösiszappal szennyezett területen >>

Október 4. – Mint egy rossz álom – Életek vesztek a kiömlő iszapban >>

Október 5. - Súlyos sérültek a megyei kórházban >>

Október 5. - Azt hittem ott halok meg a nyílt utcán – Devecseri sérültek a Naplónak >>