Külföld

2009.08.14. 19:05

Halálosan megfenyegették Belmondót

Párizs - Feljelentést tett Jean-Paul Belmondo, miután őt és volt feleségét is halálosan megfenyegették levélben - közölte pénteken a párizsi rendőrség.

MTI

A 76 éves francia filmszínész és exfelesége, Natty Tardivel külön-külön névtelen fenyegető levelet kapott, amely állítólag érinti közös gyermeküket, a 6 éves Stellát is.
    
Az öregedő szívtipró volt felesége azt mondta, hogy rendőri védelem alatt áll, ennek ellenére "egy rémálom, amit átél", és nagyon aggódik. 
    
A fenyegetések háttere tisztázatlan. Míg a volt feleség szerint névtelen leveleket korábban a gyermek láthatása ügyében Belmondóval kialakult konfliktusa kapcsán szokott kapni, elképzelhető, hogy a háttérben az a pénzmosási ügy áll, amelybe a filmsztár jelenlegi partnere, a 32 éves belga Barbara Gandolfi keveredett.
    
Gandolfinak és férjének több diszkója van Belgiumban, és egy közös vállalata Dubajban is. Az ügyben Belmondót tanúként hallgatták ki, s kiderült, hogy kölcsön akart adni kedvesének 200 ezer eurót, bár a pénz átadására végül is nem került sor. 
    
Belmondo nemrég arra panaszkodott egy interjúban, amelyet a Paris Matchnak adott, hogy volt felesége nem engedi lányával tölteni a vakációt. Felesége tagadja, hogy nem engedné lányát az apjához, de azt elismerte, hogy "nyugodt és biztonságos körülmények között szeretné tudni őt".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!