Külföld

2009.11.27. 14:26

Megmenekült a Sauber Forma-1-es csapat

London - Megmenekült a Sauber Forma-1-es csapat, miután az eddigi többségi tulajdonos BMW megállapodást kötött az alapító Peter Sauberrel, és ezzel párhuzamosan elvetette azt a tervét, hogy a Qadbak nevű, svájci székhelyű befektetési cégnek adja el a részesedését.

MTI

A BMW autógyár július végén jelentette be, hogy kivonul a Forma-1-ből, s mostanáig úgy volt, hogy a Qadbaknek adja át a részesedését. A pénteken közzétett csütörtöki megállapodás szerint azonban Peter Sauber csapatfőnökhöz kerülhet a 80 százalékos hányad, így a csapat elvileg ott lehet a jövő évi rajtnál.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábban úgy foglalt állást, hogy a csapat elindulhat a 2010-es versenyben, amennyiben valamelyik, már részvételi jogot szerzett istálló visszalép. A Toyota novemberben jelezte, hogy kivonul a Forma-1-ből, így a Sauber előtt megnyílt az út, az FIA-nak azonban ezt még meg kell erősítenie.
   
Az autósportban az 1970-es évektől tevékenykedő, 66 esztendős Sauber az egyezség nyomán többek között arról számolt be, hogy tovább működhet a hinwili központ, és megmarad az alkalmazottak többsége.
   
"Megkönnyebbültem, hogy sikerült tető alá hozni ezt a megállapodást. Meg vagyok győződve arról, hogy az új csapat előtt szép jövő áll, a Forma-1 új szabályai ugyanis kedveznek a magánalakulatoknak" - fogalmazott a Sauber, aki az 1993-ban alapított csapatot 2005-ben adta át a BMW-nek, azzal együtt, hogy azóta is részt vett a technológiai fejlesztésekben.
   
A csapat létszáma 388-ról 250 főre csökken.
   
A BMW-Sauber a 2009-es esztendőben hatodik lett a konstruktőrök mezőnyében a lengyel Robert Kubicával és a német Nick Heidfelddel. Kubica azonban már elszerződött a Renault-hoz, míg Heidfeldet a Mercedes GP csábítja, így nem lehet tudni, hogy 2010-ben ki ül majd a Sauber volánja mögött.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!