Külföld

2010.04.11. 13:45

Kirgizisztán - Az ideiglenes kormány bíróság elé akarja Bakijevet állítani

Biskek - A kirgiz átmeneti kormány fontolóra vette Kurmanbek Bakijev megbuktatott elnök őrizetbe vételét és bíróság elé állítását a zavargások során történt 81 haláleset miatt - közölte egy interjúban az ideiglenes kormány feje, Roza Otunbajeva vasárnap.

MTI

Bakijev, aki szerdán menekült el a zavargások elől az ország déli részébe, egy másik interjúban kijelentette: nem mond le, és a meggyilkolására irányuló bármilyen kísérlet " vérbe borítaná" Kirgizisztánt. Hozzátette viszont, hogy kész tárgyalni az átmeneti kormánnyal.

Otunbajeva hangsúlyozta: "Bakijevnek meg kell értenie, hogy zsákutcába jutott". "Ha őrizetbe vesszük (...), utána lefolytatható a vizsgálat és a törvény adta kereteken belül kihallgatható" - tette hozzá.

Otunbajeva közölte: kormánya nem tudja szavatolni Bakijev biztonságát azokkal szemben, akik bosszút akarnak állni az erőszakos cselekmények miatt. Legkevesebb 81 ember halt meg, amikor a Bakijevhez hű rendvédelmi erők ellenzéki tüntetőkre lőttek szerdán.

Otunbajeva közölte: munkatársai nem folytatnak tárgyalásokat Bakijevvel, és azt várja, hogy az elnök önként adja fel magát az átmeneti kormánynak.

Az új kormányzatot támogató ügyészek már megindították az eljárást Bakijev két fivére és a fia ellen.

Az ország déli részébe menekült megbuktatott elnök, aki pontos tartózkodási helyének elhallgatását kérte, elutasította az ideiglenes kormány elismerését, de közölte: kész velük tárgyalni.

"Bár ez nem legitim kormány, üljünk le a tárgyalóasztalhoz" - mondta az 60 éves elnök, aki figyelmeztetett: bármilyen kísérlet a meggyilkolására vérbe borítaná az országot".

"Figyelmeztetni akarom a rám vadászókat, ne fogadjanak bérgyilkosokat, mert ez nagy tragédiába sodorná az országot" - mondta. "Vérözön következik, ha a fizikai megsemmisítés mellett döntenek. Ha erőszakhoz folyamodnak, a körülöttem állók ezt nem hagyják" - mondta a magabiztosnak mutatkozó elnök a hagyományos jurtában, amelyet pisztollyal és karabéllyal felfegyverzett civil ruhás férfiak őriztek.

Bakijev közölte: ő nem adott tűzparancsot, és a katonák azután lőttek vissza, hogy egy orvlövész rálőtt a hivatalában. Az elnök, aki öt éve maga is forradalommal került hatalomra, majd rövid idő alatt népszerűtlen lett nepotizmusa és tekintélyelvű kormányzása miatt, azzal vádolta meg az új vezetést, hogy le akarja őt járatni.

Ormunbek Tekebajev, az átmeneti kormány miniszterelnök-helyettese vasárnap a kirgiz rádióban közölte: az átmeneti kormány kész kényszert alkalmazni, ha Bakijev megpróbálja destabilizálni a helyzetet. Otunbajeva azzal vádolja a megbuktatott elnököt, hogy polgárháború kirobbantására készül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!