Külföld

2010.05.13. 18:32

New York-i merényletkísérlet - letartóztatások Bostonban

Washington - Több személyt letartóztattak Bostonban a május 1-jei New York-i pokolgépes merényletkísérlettel kapcsolatban - közölte az amerikai igazságügy-miniszter csütörtökön.

MTI

Eric Holder egy kongresszusi meghallgatáson számolt be arról, hogy a nyomozás szálai Massachusetts állam fővárosának északkeleti részébe vezettek, ahol házkutatásokat tartottak és néhány embert őrizetbe vettek.

Holder elmondta: a legutolsó letartóztatás - amelyet a korábban összegyűjtött bizonyítékok alapján hajtottak végre - csütörtök reggel volt.

A CNN híradása szerint New Jersey, New York és Maine államban is nyomoz a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).

Az igazságügyi tárca már korábban beszámolt arról, hogy két személyt letartóztattak, akik feltételezhetően megsértették a bevándorlási szabályokat.

Egyes jelentések szerint az FBI három személyt vett őrizetbe, akik közül kettő - két pakisztáni férfi - közvetlen kapcsolatban állt a merényletkísérlet gyanúsítottjával, akit feltehetően pénzzel láttak el. A részinformációkat adó FBI-tisztek név nélkül nyilatkoztak, mivel még folyamatban van a nyomozás.

A nyomozók korábban egy futár után kutattak, aki a gyanú szerint pénzt szállított az Egyesült Államokba a Times Square-i merényletkísérlet előkészítésére, vélhetően segítette a gyanúsítottként őrizetbe vett pakisztáni-amerikai Faisal Shahzad előkészületeit.

A 30 éves Shahzad ellen terrorizmus és tömegpusztító fegyver használata miatt emeltek vádat, de a férfi még nem jelent a szövetségi bíróság előtt. Ezt elemzők azzal magyarázták, hogy Shahzad együttműködik a hatóságokkal, és hasznos információkkal látja el őket.

Faisal Shahzad egy terepjáróba rejtett házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani New York egyik legforgalmasabb csomópontjánál, a Times Square-nél. A rosszul összetákolt szerkezet nem robbant fel, a füstölgő autót egy utcai polóárus szúrta ki.

Shahzad azt állítja, hogy Pakisztánban, egy a tálibok által ellenőrzött területen kapott pokolgépes kiképzést, de egyedül készült fel a New York-i merényletre és kísérelte meg a robbantást. A pakisztáni tálibok egy csoportja viszont magára vállalta a merényletkísérletet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!