Külföld

2010.06.22. 05:04

Olaj szivárog egy vörös-tengeri olajfúró platformból Hurghadánál

Kairó - Az egyiptomi hatóságok elismerték hétfőn, hogy szivárog az olaj egy olajfúró platformból a Vörös-tengeren, nem messze a népszerű üdülőhelytől, Hurghadától.

MTI

Magdi Radi egyiptomi kormányszóvivő szerint a tengerbe került olaj mennyisége nem számottevő. A szivárgást a múlt héten észlelték, és már jelentős mértékben elfojtották - tette hozzá.

A nyersanyag az egyiptomi turistaparadicsomtól, Hurghadától északra található Dzsebel al-Zejt olajplatformból szivárog.  Az egyiptomi kormány napokon át titkolta a balesetet, egyes vélemények szerint azért, hogy ne riassza el a turistákat.

Egy hurghadai környezetvédő csoport biológusa, Ahmed el-Drubi azt mondta, hogy a múlt héten csütörtökön leállt az olajszivárgást, de hétfő délután újra elkezdett ömleni az olaj a tengerbe. Egy szuezi olajipari cég névtelenül nyilatkozó illetékesei szerint az olaj mintegy 160 kilométeres partszakaszt szennyezett be, és üdülőhelyek is érintettek.

Mahmúd Iszmáil, a környezeti katasztrófák elhárításával foglalkozó hivatal vezetője ugyanakkor azt mondta, hogy a tengerpartokon okozott szennyezés minimális, és néhány nap alatt felszámolják a károkat. Elismerte ugyanakkor, hogy a vörös-tengeri szigeteken rosszabb a helyzet, és a korallzátonyok, illetve Tavíla-szigetek kármentesítése lesz a legnehezebb.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!