Külföld

2010.10.20. 17:38

Tovább tiltakoznak a franciák a nyugdíjreform ellen

Párizs - Egyre jobban radikalizálódnak a franciaországi tiltakozó megmozdulások a nyugdíjreform ellen: ezek szerdán, egy nappal a szenátusban tervezett végszavazás előtt is folytatódtak.

MTI

Az elfoglalt olajfinomítók termelési kiesése mellett a közlekedési dolgozók sztrájkja és a teherfuvarozók forgalomlassító akciói több nagyvárosban, köztük Marseille-ben és Rennes-ben is jelentős fennakadásokat okoztak. A tiltakozó diákokhoz csapódó rendbontók és a rendőrök között újabb összecsapások voltak Lyonban, Mulhouse-ban és Nanterre-ben.

Majálisra emlékeztető hangulatban tüntetett viszont mintegy ezer középiskolás a szenátus előtt, ahol az ellenzéki frakciók vezetői ünnepélyesen felszólították Nicolas Sarkozy államfőt a nyugdíjtervezetről szóló vita felfüggesztésére.

A reform levezényléséért felelős Eric Woerth munkaügyi miniszter azonnal közölte, hogy a vitát nem függesztik fel, és a szavazást csütörtök este megtartja a szenátus.

Az oktatási minisztérium szerint szerdán a középiskolák négy százalékában volt tiltakozó megmozdulás, amely időnként a diákokhoz csapódó rendbontók miatt összecsapásokba fordult a rendőrökkel. A legjelentősebb felfordulásra délelőtt Lyon főterén került sor, ahol a rendbontók autókat gyújtottak fel, és belvárosi üzleteket raboltak ki, annak ellenére, hogy nyolcszáz rendfenntartó felügyelte a közrendet.

Brice Hortefeux belügyminiszter közlése szerint egy hét alatt 1423 randalírozót állítottak elő, közülük ezret őrizetbe vettek, és 149 ellen eljárást indítottak. A tárcavezető elmondta: azon lesznek, hogy megakadályozzák a gyűlöletkeltést, a provokációt és a demokrácia kifejeződésének hátráltatását.

A vasúti közlekedésben is folytatódtak a fennakadások, de a korábbiaknál kevesebben vettek részt a sztrájkban: a belföldi vonatoknak kétharmada közlekedett. A közúti közlekedést viszont sok helyen úttorlaszokkal lassították a teherszállítók.

Franciaország szerdán először kénytelen volt nagy mennyiségű elektromos energiát importálni, miután az energetikai szektorban sztrájkolók 2000 megawatt energia termelését megakadályozták.

A köztársasági elnök elrendelte a nyugdíjreform ellen tüntetők által elfoglalt valamennyi olajtároló szabaddá tételét "a helyzet mielőbbi normalizálása érdekében".

A szakszervezetek csütörtökön döntenek arról, hogy a tervezett szenátusi végszavazás után is folytatják-e a tiltakozó megmozdulást. Egy szerdán nyilvánosságra hozott felmérés szerint ezt a franciáknak 59 százaléka támogatná.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!