Külföld

2011.10.06. 07:44

Napokon belül az új líbiai vezetés kezére kerülhet Szirt

Napokon belül az új líbiai vezetés erőinek a kezére kerülhet Szirt, amelyet Moammer Kadhafi hatalomból elűzött vezető szülővárosaként tartanak nyilván - jelezték szerda este az átmeneti kormány katonai vezetői.

MTI

Helyi beszámolók szerint a Kadhafihoz hű erők és a várost ostromlók szerdán újabb tüzérségi pártbajt vívtak egymással, az új hatalom fegyveresei azonban egy tapodtat sem haladtak előre, vagyis egyelőre csak állóháború zajlik.

Favzi Abu Kataf védelmi miniszterhelyettes ugyanakkor hangoztatta: megvárják, hogy a civilek elhagyják a várost. Ezt követően indítják meg a végső rohamot, s ezután nagyjából két nap elég lesz ahhoz, hogy teljes egészében bevegyék a települést.

A támadók a hét elején Szirt Abu Hadi nevű peremkerületét foglalták el, amely 16 kilométerre van a városközponttól.  Kadhafi Abu Hadiban született, amikor az még egy önálló falu volt, majd később olvadt be Szirtbe. Így a városrész elfoglalása stratégiai jelentőségén túl, fontos abból a szempontból is, hogy erősíti a támadók harci morálját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!