Külföld

2012.01.24. 07:18

Óceánjáró balesete - az eltűnt nő édesanyjának nevében tettek hamis bejelentést

Budapest - Az olaszországi óceánjáró balesetében eltűnt nő anyjaként tett bejelentést a Külügyminisztériumnál egy nő, holott az eltűnt édesanyja évekkel ezelőtt meghalt - tájékoztatta a tárca hétfőn az MTI-t.

MTI

Mint közölték, az olaszországi hajószerencsétlenség után a Külügyminisztérium és a római nagykövetség konzuli hivatala több hozzátartozói bejelentést kapott azokról a magyar állampolgárokról, akik a hajó személyzetének tagjaiként vagy utasokként tartózkodtak a zátonyra futott Costa Concordián. A közelmúltig egy kivétellel a hajón tartózkodó magyarok sorsa tisztázódott - tették hozzá.

Tóth József, a tárca sajtófőosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a balesetben eltűnt magyar nő állítólagos édesanyja korábban bejelentést tett a Külügyminisztériumnál. A bejelentés hátterét, megalapozottságát a tárca a magyar hatóságok segítségével megvizsgálta, miután a bejelentést tevő nő többször kitért, amikor adategyeztetésre hívták be a konzuli főosztályra. Így kiderült, hogy a bejelentés megalapozatlan, a balesetben eltűnt nő édesanyja ugyanis három éve elhunyt - közölte.

A történtekről a római magyar nagykövetség tájékoztatta az olasz hatóságokat is.

A közleményben azt írták, hogy a Külügyminisztérium rendkívül sajnálatosnak tartaná, ha valaki - eddig példátlan módon - magyar állampolgárok halálával, sérülésével járó balesetet kihasználva próbálna jogtalan előnyökhöz, haszonhoz jutni, ezért haladéktalanul intézkedik a bejelentés körülményeinek, hátterének alapos kivizsgálása, indokolt esetben büntetőfeljelentés megtétele érdekében.

Kiemelték: a konzuli szolgálat minden, magyar állampolgár bajba jutásáról tett bejelentést valósnak tekint, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Ezért a római magyar nagykövetség konzuli hivatala minden erőfeszítést megtett, hogy az illetékes olasz hatóságok segítségével fény derüljön a hajóbaleset után eltűntként bejelentett magyar nő sorsára - fogalmaztak.

A Costa Concordia nevű olasz óceánjáró luxushajón 4229-en tartózkodtak, közülük 3209 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek. A hajó a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigetnél beleütközött egy a tengerfenékből kiálló sziklába, és léket kapott, majd az oldalára dőlt.

Hétfőn újabb két holttestet találtak a mentőalakulatok az óceánjáró belsejében, ezzel 15-re nőtt a megtalált halottak száma. Mint a szerencsétlenség ügyében kinevezett olasz kormánybiztos elmondta, a két nőt még nem azonosították: most próbálják kiemelni őket a hajó belsejéből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!