Külföld

2012.03.19. 18:48

Vérengzés egy zsidó iskola előtt

Három gyereket és egy felnőttet lőtt le hétfőn egy ismeretlen férfi a dél-franciaországi Toulouse-ban, amikor egy zsidó iskola előtt lövöldözött.

MTI/dpa/AFP

Az AFP francia nemzeti hírügynökség szerint ez volt az elmúlt 30 év legsúlyosabb antiszemtia merénylete Franciaországban.

A támadás - amelyben egy vallásoktató, 3 és 6 éves gyerekei, valamint egy tízéves kislány vesztette életét - egész Franciaországot megrázta.

Michel Valet főügyész szerint a tettes válogatás nélkül lőtt mindenkire. A tanár és gyerekei a helyszínen életüket vesztették, a 10 éves kislány, az iskolaigazgató gyermeke pedig néhány órával a támadás után, a kórházban halt bele sérüléseibe. A lövéseknek több súlyos sérültje is van: egy iskolást és az intézmény gondnokát életveszélyes sérülésekkel ápolják.

Több hasonló eset történt a térségben

Március 11-én szintén Toulouse-ban megöltek egy szolgálaton kívüli tiszthelyettest, 15-én pedig a várostól 50 kilométerre lévő Montaubanban három fiatal katonát. Az ügyészség már jelezte: a tettes ugyanolyan fegyvert használt mindhárom utcai lövöldözésnél, és mindegyik esetben motorral menekült el a helyszínről. A két korábbi ügyben a rendőrség azóta is nagy erőkkel nyomoz. Feltételezik, hogy a tettes vagy tettesek ugyanazok.

A francia belügyminisztérium bejelentette, hogy megerősíti a zsidó iskolákra vonatkozó biztonsági intézkedéseket.

Felfüggesztették a francia elnökválasztási kampányt

Nicolas Sarkozy államfő és a 33 nap múlva esedékes francia elnökválasztás többi főbb jelöltje, a szocialista Francois Hollande és a szélsőjobboldali Marine Le Pen egyaránt elítélte a Toulouse-ban elkövetett gyilkosságot. A támadást követően valamennyi jelölt azonnal felfüggesztette a választási kampányát.

"Ezzel a gyalázatos tragédiával a francia köztársaságot támadták meg" - mondta Sarkozy államfő, a jobboldal jelöltje, mielőtt a franciaországi zsidó intézmények szövetségének elnökével a helyszínre indult.

Szocialista riválisa, Francois Hollande közleményben jelentette be: ő is Toulouse-ba utazik, hogy "kifejezze részvétét és szolidaritását az áldozatok családjainak, valamint Franciaország zsidó közösségének". A baloldali jelölt szerint "ez a cselekmény, amelynek antiszemita jellege annyira egyértelmű, mint amennyire alávaló, a legdrágább pontján, a gyermekeiken át sújtja a családokat, s az egész nemzetet gyászba borítja. Tudom, hogy az ország egységes az együttérzésben".

Marine Le Pen szélsőjobboldali jelölt is elítélte a történeteket, s azt kérte a hatóságoktól, hogy "mindent tegyenek meg egy újabb tragédia megakadályozása érdekében".

Franciaországban él Nyugat-Európa legjelentősebb zsidó közössége, számát 500 és 700 ezer közé teszik. Az országban mintegy háromszáz zsidó felekezeti iskola működik.

Ami a külföldi reagálásokat illeti, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke, Elio Di Rupo belga miniszterelnök, valamint Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke is nyilatkozatban ítélte el hétfőn a dél-franciaországi Toulouse-ban történteket.

Barroso az unió központi végrehajtó intézményének nevében szörnyűséges bűntettnek nevezte a cselekményt.

Mignon a strasbourgi székhelyű összeurópai szervezet, az Európa Tanács által kiadott nyilatkozatban azt hangsúlyozta, hogy ártatlan gyermekek előre megtervezett legyilkolására soha semmilyen mentséget nem lehet találni.

A belga kormány részéről, azon túl, hogy Di Rupo elítélő nyilatkozatot tett, Joelle Milquet belügyminiszter elrendelte a belgiumi zsidó iskolák védelmének megerősítését.

Mose Kantor barbár cselekedetnek bélyegezte a gyilkosságokat, és felszólította a francia hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a tettes mielőbbi kézre kerítése érdekében.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke döbbenetének adott hangot és megállapította, hogy "különösen undorító és aljas tett gyermekeket tenni célponttá, amit semmi sem indokolhat. Ez a merénylet mindannyiunk elleni merénylet" - fűzte hozzá és méltatta a francia politikai vezetők részéről megnyilvánult szolidaritást. A WJC mintegy 100 ország zsidó közösségének nemzetközi szervezete.

"Ez a rettenetes tett egy olyan társadalomra jellemző, ahol kiteljesedhet az intolerancia"- nyilatkozta Brüsszelben Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke. A szervezet saját adatai szerint negyven európai állam rabbijait képviseli.

Élesen elítélték a gyilkosságot az izraeli vezetők is. Simon Peresz államfő részvétét nyilvánította az áldozatok családtagjainak és dicsérte a francia kormányzatot, annak határozott fellépését a tragédia körülményeinek kiderítésére. "Az összes szörnyűséges dolog között nem ismerek nagyobb bűnt annál, mint egy gyerek, egy ártatlan lény megölését, aki semmilyen rosszat nem tett senkinek" - mondta az izraeli államfő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!