Külföld

2012.02.03. 08:59

Az ENSZ szerint Szomáliában megszűnt az éhínség

Szomália már nem tekinthető éhínség sújtotta országnak - jelentette be pénteken az ENSZ, figyelmeztetve azonban arra, hogy a helyzet továbbra is aggasztó, és nincs kizárva: a külföldi élelmiszersegélyek elapadása esetén újabb tömeges méretű éhezéssel kell számolni.

MTI

A kelet-afrikai országban az idén a kiadós esőzéseknek köszönhetően bő termést takarítottak be, és a nemzetközi élelmiszersegélyek célba jutása is hozzájárult az éhínség részleges felszámolásához.
   
A világszervezet szerint ugyan a közvetlen éhhalál veszélye megszűnt, de Szomáliában továbbra is több millióan nemzetközi segélyezésre szorulnak. Az ország lakosságának egyharmada még mindig veszélyeztetett helyzetben van.
   
Az ENSZ júliusban Szomália két régióját nyilvánította éhínség sújtotta övezetnek, majd a nyolc szomáliai régióból hatot sorolt ebbe a kategóriába.
    A jelenlegi helyzet alapján a déli Moyen Shabelle és Afgoye körzetében és a főváros, Mogadishu környékén lévő menekülttáborokban élőket sújtja az éhínség.
    Szomáliában az évek óta tartó rendkívüli aszály miatt több millióan kerültek az éhhalál küszöbére. A helyzetet súlyosbította a csaknem két évtizede tartó polgárháború.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!