Külföld

2012.11.07. 10:05

Barack Obamát újraválasztották az Egyesült Államok elnökének (videókkal)

Barack Obamát újraválasztották az Egyesült Államok elnökének.

MTI

Obama: céltudatosabban térek vissza a Fehér Házba

Céltudatosabban és ihletettebben térek vissza a Fehér Házba – jelentette ki szerdán Chicagóban több ezer támogatója előtt mondott beszédében Barack Obama.

Az elnököt, feleségét, Michelle Obamát és két lányukat, Sashát és Maliát mennydörgő tapssal üdvözölték a jelenlévők.
   
Huszonöt perces gyújtó hangú beszédében az újraválasztott amerikai elnök hangsúlyozta: az amerikai nép "összekapja magát", és győzedelmeskedik a nehéz gazdasági időkben. "A java még hátravan" – tette hozzá.
   
"Minden nehézség ellenére a legtöbben közülünk osztoznak az Amerika jövőjével kapcsolatos reményekben" – jelentette ki. "Erre kell haladnunk. Előre!" – mondta egyik híres kampányszlogenjét ismételve.
   
Barack Obama hangsúlyozta: kompromisszumokra van szükség ahhoz, hogy előrevigyék az országot. Kijelentette: találkozni kíván Mitt Romney republikánus párti elnökjelölttel, hogy megvitassák, hogyan tudnak együttműködni. Úgy fogalmazott, lehet, hogy ádázul csatáztak, de csupán azért, mert mindketten mélységesen szeretik az országot.
   
A hivatalban lévő elnök a jelenlegi állás szerint legalább 303 elektori szavazatot nyert el, így biztosan legyőzte republikánus ellenfelét. Floridában továbbra is függőben van az eredmény.
   
Barack Obama közölte: együtt akar működni mind a Demokrata, mind a Republikánus párt vezetőivel a deficit csökkentésében, az adótörvények és a bevándorlási reformok kidolgozásában. Kijelentette: dolgozni fog azon is, hogy megszabadítsa Amerikát a kőolajfüggőségtől.

Videó - Barack Obama: a java még hátra van

Videó - Romney imádkozik Obamáért

 További részletekért lapozzon!

OLDALTÖRÉS: China Daily: Obamának a Kínával való kapcsolatok stabilizálására kell törekednie

China Daily: Obamának a Kínával való kapcsolatok stabilizálására kell törekednie

China Daily: Obamának a Kínával való kapcsolatok stabilizálására kell törekednie

China Daily: Obamának a Kínával való kapcsolatok stabilizálására kell törekednie

Barack Obamának politikai tőkét kell majd fektetnie az Egyesült Államok és Kína kapcsolatának stabilizálásába, még akkor is, ha ezt a viszonyt a jövőben egyre inkább a verseny jellemzi majd - vélik a China Dailynek nyilatkozó szakértők a kínai lap szerdai online kiadásában.

Az amerikai kiadással is rendelkező lap Obama eddigi Kína-politikájáról inkább méltató hangvétellel ír, és azt a reményt fogalmazza meg, hogy az átfogó együttműködésre törekvés marad jellemző a kétoldalú kapcsolatokra.
   
Az újraválasztott elnök környezetéből megszólaltatott egyik szakértő szerint Obamának nincs oka változtatni a Kína irányában folytatott kül- és gazdaságpolitikán, mert ez "fontos mindkét országnak, illetve a térségbeli stabilitás szempontjából" is.
   
A Brookings Intézet Kína központjának igazgatója ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy Obama bonyolultabb geopolitikai kihívásokkal találja majd szembe magát. Ha ezzel nem  foglalkozik megfelelően, akkor állandósulhat egyfajta ellenséges viszony, amit egyik fél sem szeretne - vélekedett Jonathan Pollack igazgató.
   
Szerinte sok függ majd attól is, hogy ki váltja fel - a Kínában igen népszerűtlen - Hillary Clinton külügyminisztert, illetve a kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekért felelő Kurt Cambellt.
   
Kínában viszonylag nagy figyelemmel kísérték az amerikai elnökválasztást, az egyes televíziós elnökjelölti vitákat. A felmérésekből arra lehetett következtetni, hogy a kínaiak többsége Barack Obamával rokonszenvezik.
   
A  pekingi politikai vezetést zavarta, hogy Mitt Romney szenátor kampánya során gyakran bírálta Kínát. Pekingben megfigyelők szerint most elégedetten nyugtázzák, hogy Kína-ellenességgel nem lehet elnökválasztást nyerni az Egyesült Államokban.

 További részletekért lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Kumin: Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti az Egyesült Államokat

 

 

 


Kumin: Magyarország stratégiai szövetségesének tekinti az Egyesült Államokat

Magyarország továbbra is stratégiai szövetségesének tekinti az Egyesült Államokat, és arra törekszik, hogy a kétoldalú kapcsolatok változatlanul erősek maradjanak - mondta Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Annak kapcsán, hogy Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Kumin Ferenc hangsúlyozta, korábban, az elnökválasztási kampány ideje alatt is többször hangsúlyozták, ez a magyar kormány fő célja, függetlenül attól, hogy lesz-e változás az Egyesült Államok vezetésében vagy sem.
   
Kiemelte, mivel az ország vezetésének "színezete" nem változik, így valószínűleg az alapvető irányok sem fognak, viszont néhány olyan pozícióban, amely fontos Magyarország megítélése szempontjából, várható változás, ilyen például a külügyminiszteri poszt.
   
A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy bár politikai iránya miatt a republikánus párt közelebb áll a magyar jobbközép kormányhoz, hiba lenne az amerikai pártokat teljes mértékben megfeleltetni az európaiaknak.
   
Frank Tibor történész, egyetemi tanár a műsorban azt mondta, az amerikaiak megosztottak több fontos kérdés, például az államadósság, a külföldi elkötelezettség, a gazdasági helyzet és a munkanélküliség tekintetében, és ezekben a témákban nagyjából hasonló méretű a demokraták és a republikánusok tábora.
   
Az eddigi adatok alapján a különböző választói csoportok a várakozásoknak megfelelően szavaztak, a nők, az afroamerikaiak és a kisebbségek például inkább a demokratákra - közölte.
   
Úgy vélte, a republikánusok a "régi vágású, fehér, angolszász, protestáns" profilt tették jelképükké, míg Obama a mai sokszínű, multikulturális, modern Amerikát sokkal jobban képes megjeleníteni retorikájában is.
   
A második ciklusát kezdő Obama fő feladatának a munkanélküliség és az államadósság csökkentését, a nemzetközi katonai vállalkozások számának és volumenének visszafogását nevezte a szakértő.

 

 További részletekért lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Szakértő: nem volt teljesen biztos Obama győzelme

 

 

 

Szakértő: nem volt teljesen biztos Obama győzelme

Mivel a republikánus Mitt Romney nagy hátrányt hozott be az elnökválasztás napjáig, nem lehetett teljesen biztosra venni a demokrata Barack Obama győzelmét - mondta Balogh István, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Balogh István elmondta, Obama néhány hónappal korábban jobban állt, Romney azonban ledolgozta hátrányát, így sikerült megszorongatnia az elnököt. Az elmúlt napok közvélemény-kutatásai azt mutatták, hogy Obamának mind országosan, mind pedig az úgynevezett billegő államokban volt egy "halovány előnye", de éppen azért, mert Romney behozta korábbi hátrányát, nem lehetett teljesen biztosra venni a végeredményt - hangsúlyozta.
   
Úgy fogalmazott, hogy az eredmény a billegő Ohióban akkor lehet döntő, ha országosan nagyon kicsi a különbség a jelöltek között, egyébként nem annyira számít, ki győz az államban. A legutóbbi adatok alapján Obama nagy előnnyel vezet Romney előtt, tehát a demokrata jelölt valószínűleg az ohiói elektorok nélkül is meglehetősen jól állna, így nincs értelme fellebbezniük a republikánusoknak az itteni eredmények miatt - vélekedett Balogh István.
   
A múlt héten az Egyesült Államok keleti partján pusztító Sandy hurrikánnal kapcsolatban úgy fogalmazott, annak ellenére, hogy az érintett területeken nehezen tudtak elmenni az emberek szavazni, sokan voksoltak. Ez elsősorban Obamának jelent sikert - jegyezte meg.
   
Böszörményi Nagy Gergely kampányszakértő a műsorban kiemelte, az amerikai elnökválasztási kampányok mindig drágák, de a leghatékonyabb eszköznek ezúttal is a "személyes mozgósítás" bizonyult, azaz amikor barátok és ismerősök mondják el, hogy véleményük szerint kire lenne érdemes voksolni. Ezért nemcsak a pénzről szólt a kampány - mutatott rá.
   
Úgy vélte, idén eredményesebb volt a kampány a közösségi médiák tekintetében, ezek révén ugyanis a jelölteknek sikerült többet megtudniuk a szavazókról, így célzottabban szólíthatták meg őket.
   
A Washingtonban tartózkodó szakértő megjegyezte, a városban nyugodtan várják az emberek az eredményeket, de az élet nem állt meg, itt "nem szól minden" a politikáról.

További részletekért lapozzon!

 

OLDALTÖRÉS: Mitt Romney elismerte választási vereségét

 

 

 

Mitt Romney elismerte választási vereségét

Mitt Romney republikánus párti elnökjelölt elismerte vereségét, és gratulált Barack Obama hivatalban lévő amerikai elnöknek választási győzelméhez a bostoni kampányközpontban helyi idő szerint szerda hajnalban mondott beszédében.

"Ez a nagy kihívások ideje Amerika számára, és imádkozom azért, hogy az elnök sikeres legyen nemzetünk irányításában" - mondta Romney egybegyűlt hívei előtt.
   
A hírtelevíziók helyi idő szerint már kedden késő este közölték saját összesítéseik alapján, hogy Barack Obama győzött. Romney kampánystábja azonban több mint egy órát várt a vereség beismerésével, amíg egyértelművé nem vált, hogy a republikánus párti jelölt az egyik legfontosabb ingadozó államban, Ohióban is veszített.

 

 További részletekért lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Obama győzött Ohióban, ez biztosította újraválasztását


Obama győzött Ohióban, ez biztosította újraválasztását


Obama győzött Ohióban, ez biztosította újraválasztását


Obama győzött Ohióban, ez biztosította újraválasztását

Barack Obama győzött Ohio államban az amerikai elnökválasztáson - közölte exit pollok alapján a Fox News közép-európai idő szerint szerda hajnalban.

Ezzel lényegében eldőlt, hogy újabb négy évig Obama marad az Egyesült Államok elnöke.
   
A szavazófülkét elhagyók közlése alapján és 75 százalékos szavazatfeldolgozásnál közölt részeredmények szerint Obama szűk többséggel, valamivel 50 százalék fölötti voksaránnyal diadalmaskodott.
   
Ezzel továbbra is érvényes az a tendencia, hogy republikánus jelöltnek nem sikerül elnyernie az elnökséget Ohio nélkül.
   
Ohio az úgynevezett billegő vagy csatatérállamok közé tartozik, amelyeknél nem lehetett előre megbecsülni, melyik jelölt tudja elhódítani a szavazatok többségét.
   
A tucatnyi ilyen állam többségében Obama győzött, mint például az utolsók között záró Nevadában és Iowában. Már korábban eldőlt, hogy a jelenlegi elnök Michigant, Pennsylvaniát, New Hampshire-t és Wisconsint is "elvitte" a billegők közül. Észak-Karolinában Romney nyert, míg Coloradóban és Minnesotában szintén Obama.
   
A legnagyobb csatatérállamban, Floridában még a szavazatok 96 százalékos feldolgozottságánál sem lehetett végeredményt mondani, mert a különbség mindössze 0,5 százalék volt (Obama javára). Hasonlóan szoros volt az eredmény Virginiában is.

 

 További részletekért lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Barack Obama köszönetet mondott híveinek

 Barack Obama köszönetet mondott híveinek

 Barack Obama köszönetet mondott híveinek

 Barack Obama köszönetet mondott híveinek

Barack Obama Twitteres mikroblogjában köszönte meg híveinek szerdára virradóra azt, hogy támogatták az elnökválasztáson.

"Mindent, amit elértem, nektek köszönhetek" - írta a közösségi portálon az amerikai elnök, miután a hírtelevíziók saját összesítéseik alapján jelentették, hogy újraválasztották a hivatalban lévő elnököt.
   
"Újabb négy év... Mindnyájunknak részük van benne. Így kampányoltunk, és ezek vagyunk mi. Köszönöm" - írta Obama.
   
Barack Obama hívei közben önfeledt ünneplésbe kezdtek az amerikai nagyvárosok utcáin. Hatalmas ujjongó tömeg gyűlt össze Obama chicagói választási főhadiszállásánál, a New York-i Times Square-n és Los Angeles központjában is. Az ünneplők arra várnak, hogy beszédet mondjon az újraválasztott elnök.
   
Közben a távol-keleti pénzpiacokon, Tokióban és Szingapúrban is gyengülni kezdett az amerikai dollár Obama választási győzelmének hírére.

 

 További részletekért lapozzon!

OLDALTÖRÉS: Újraválasztották a képviselőház egyetlen magyar származású tagját


Újraválasztották a képviselőház egyetlen magyar származású tagját


Újraválasztották a képviselőház egyetlen magyar származású tagját


Újraválasztották a képviselőház egyetlen magyar származású tagját

Újraválasztották kedden az amerikai képviselőház egyetlen magyar származású tagját, Andy Harrist.

A republikánus Harris Maryland 1-es választókörzetében a szavaztok 16,4 százalékának összesítése alapján fölényesen, 64,6:31,7 százalék arányban győzött demokrata ellenfelével, John LaFerlával szemben.
   
Harris eredeti demokrata kihívója, Wendy Rosen szeptemberben egy botrány miatt - állítólag 2008-ban Marylandben és Floridában is szavazott - visszalépésre kényszerült. A magyar származású politikus most azt a LaFerlát győzte le, aki a demokrata előválasztáson vereséget szenvedett Rosentől.
   
Az 55 éves Andy Harris apja Miskolcon volt altatóorvos, anyja, Galícia ukrajnai részéről származik. A képviselőnek három fivére van. Harris altatóorvos, ebben a minőségében, a haditengerészet kötelékében részt vett az első iraki háborúban. A 2010-es novemberi, félidős választások nagy republikánus hullámával került be a szövetségi képviselőházba új munkahelyek létrehozásának és a szövetségi költekezés visszafogásának jelszavával. Tom Lantos 2008-ban bekövetkezett halála után ő az egyetlen magyar származású honatya az amerikai törvényhozásban.
   
"Azt a konzervatív filozófiát vallom magaménak, amely szerintem a republikánus párt fősodrát jelenti" - vallotta politikai meggyőződéséről az MTI-nek 2011 márciusában adott interjújában a képviselő. Harris ellenezte a Barack Obama elnök által bevezetett egészségbiztosítási reformot, amely szerinte nagyobb állami beleszólást jelent, ami megítélése szerint csakúgy, mint a gazdaság legtöbb területén, nem vezet ahhoz, hogy az állampolgárok jobb terméket kapjanak.
   
A magyar kormány már azelőtt felvette vele a kapcsolatot, hogy a képviselő a most leköszönő, 112. kongresszusban letette a hivatali esküt. Andy Harris tagja az amerikai kongresszus magyar caucusának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!