Külföld

2009.05.20. 12:55

Elutasította a bíróság a Ferrari kérelmét - kiszállnak a Forma-1-ből?

Párizs - Elutasította a párizsi bíróság a Ferrari Forma-1-es csapatának kérelmét, amellyel az olasz istálló azt kívánta elérni, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által 2010-re tervezett szabályváltoztatásokat ne vezessék be.

Szausev Xénia

A Ferrari keddi meghallgatását követően a Tribunal de Grande Instance nevű bíróság szerdán hozta meg a határozatot, amelyről közleményben értesítette az érintetteket.

A maranellói csapat elsősorban a jövőre tervezett 40 millió fontos költségvetési limitet kifogásolja, amiért a jelenleginél nagyobb technikai szabadságot kapnának azok az istállók, amelyek vállalnák, hogy nem költenek többet ennél az összegnél. Az elmúlt héten a Toyota, a Red Bull, a Ferrari, majd pedig a Renault is jelezte, hogy kiszáll a Forma-1-ből, amennyiben a nemzetközi szövetség bevezeti a szabálymódosításokat.

A csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) múlt pénteken tárgyalt Max Mosley-val, a FIA elnökével és az F1-et irányító Bernie Ecclestone-nal, de egyezség nem született az ügyben.

Ecclestone a tanácskozás után kijelentette: biztos benne, hogy a jövő évben minden istálló ott lesz a rajtrácson, és a mezőny sem fog kettészakadni.

A nevezéseket jövő péntekig kell leadni a következő szezonra.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!