Külföld

2011.05.20. 08:16

Időjárás-befolyásoló berendezések Irán ellen

Teherán - Irán éghajlatának megváltoztatására irányuló törekvésekkel gyanúsította meg az európai hatalmakat Mahmúd Ahmadinezsád elnök pénteken egy duzzasztógát felavatásán.

MTI

A nyugati államok "olyan terveket szőnek, hogy aszályt váltanak ki Iránban" - jelentette ki Ahmadinezsád az ország Központi tartományában megépített Kamale Száleh gát ünnepélyes átadásán mondott beszédében.

Szavai szerint "egyes nyugat-európai országok különleges berendezések segítségével azon mesterkednek, hogy az esőfelhők ne érjék el a keleti térségeket, beleértve Iránt". Ezt a technológiát vetik be azok ellen az országok ellen, amelyek "befolyása" aggodalmat kelt Nyugaton - vélekedett az iráni elnök.

Ennek alátámasztására Ahmadinezsád egy nyugati politikus kijelentésére hivatkozott, akinek az állítása szerint a következő három évtizedben Ázsia Törökországtól és Irántól keletre fekvő részében kiterjedt térségeket sújt majd vízhiány, súlyos válságot okozva.

Az iszlám köztársaság elnöke arról is beszélt, hogy a víztartalékok birtoklásáért folytatott versengés háborúkhoz is vezethet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!