Külföld

2010.05.13. 12:51

Megölték a moszkvai metrórobbantások három tettesét

Moszkva - Megölték a március végi moszkvai metrórobbantásokat szervező szélsőséges csoport három tagját, köztük az öngyilkos merénylőket kísérő egyik férfit - jelentette Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója csütörtökön Dmitrij Medvegyev elnöknek.

MTI

Bortnyikov elmondta, hogy az illetők kemény fegyveres ellenállást tanúsítottak, amikor őrizetbe akarták venni őket, ezért "sajnos nem sikerült őket élve elfogni".

Medvegyev azt mondta, fegyveres ellenállás esetén a terroristákat meg kell semmisíteni, nincs mit sajnálni.

Bortnyikov beszámolt arról, hogy a merényletek szervezőit egyesült erővel keresi a Kaukázus északi részén az FSZB, a legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság és a belügyminisztérium.

A tanácskozáson, amelyen jelent volt Alekszandr Basztrikin, a nyomozati bizottság elnöke, valamint Nyikolaj Patrusev, a Nemzetbiztonsági Tanács titkára, az FSZB volt igazgatója is, az államfő kifejtette, hogy őt ugyan folyamatosan tájékoztatják a nyomozás állásáról, de a közvélemény érdeklődése nem csökken, ezért arra kéri a jelenlévőket, hogy a sajtót tájékoztassák mindazon részletekről, amelyeknek közzététele nem akadályozza a nyomozást.

Március 29-én a moszkvai Lubjanka és Park Kulturi metróállomásokon a reggeli csúcsforgalom idején két öngyilkos merénylő nő működésbe hozta a testén viselt robbanószerkezetet. A negyven perces eltéréssel elkövetett robbantásokban 40 ember vesztette életét és mintegy 160 megsérült. A két nő személyazonosságát hamar megállapították.

A terrortámadás kapcsán a nyomozás és az orosz sajtó rávilágított a dagesztáni szélsőségesek köreiben és a lakosság hozzájuk való viszonyában uralkodó sajátos körülményekre, egyebek közt arra, hogy az Oroszországhoz tartozó észak-kaukázusi köztársaságban sokan az iszlamista terroristák kiszolgálásából élnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!