Külföld

2009.09.29. 12:25

Mészárlás Guineában - Emelkedett az ellenzéki tüntetés halálos áldozatainak száma

Guinea - Százötvenhétre emelkedett a nyugat-afrikai Guinea fővárosában a hétfői ellenzéki tüntetés vérbe fojtása során megölt emberek száma - közölte kedden egy helyi emberjogi szervezet. Emberjogi szervezetek információi szerint a tüntetés leverése során a katonák nőket erőszakolnak meg és fosztogatnak.

MTI

A Guineai Emberi Jogi Szervezet elnöke, Thierno Maadjou Sow a guineai főváros, Conakry kórházaitól kapott összesítése alapján tette közzé a veszteségmérleget. Kórházi és rendőri források előzőleg 87 halálos áldozatról számoltak be.

A hatóságok erőszakos fellépése kedden folytatódott, szemtanúk szerint katonák agyonlőttek egy kamaszt.

A RADDHO pánafrikai emberjogi szervezet guineai fiókszervezete közölte, hogy a biztonsági erők a tüntetés hétfői leverése közben nőket erőszakoltak meg a stadionban. Mamadi Kaba, a fiókszervezet vezetője telefonon a francia hírügynökségnek elmondta azt is, hogy aggasztó híreket kaptak, miszerint katonai táborokban és rendőrségi épületekben nőket tartanak fogva, akiket szintén megerőszakoltak. Kaba szerint egyes katonák kedden lakónegyedekbe hatoltak be, fosztogatnak, nőket becstelenítenek meg, amivel - állítása szerint - sok katona és rendőr nem ért egyet.

Több mint 50 ezer tüntető tiltakozott Conakry legnagyobb futballstadionjában az ellen, hogy az országot irányító katonai junta vezetője, Moussa Dadis Camara indulni akar a januári elnökválasztáson. A katonák először gumibotokkal és könnygázzal léptek fel a tüntetők ellen, később az elnöki gárda vörös sapkásai a tömegbe lőttek.

"Közvetlenül az emberekre lőttek. Meg akartak ölni minket" - mondta a BBC-nek Sidya Toure egykori miniszterelnök, aki a demonstráción maga is megsebesült egy lövedéktől. A megmozdulás után a hatóságok őrizetbe vettek két ellenzéki vezetőt, köztük Cellou Diallo korábbi miniszterelnököt.

Camara tavaly decemberben került államcsínnyel hatalomra, órákkal azután, hogy meghalt az országot hosszú ideig irányító Lansana Conte diktátor. Akkor azt ígérte, hogy nem indul az elnökválasztáson, de nemrégiben kijelentette, hogy joga van jelöltetni magát.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár még New York-i idő szerint hétfő este élesen bírálta a guineai hatóságokat a tüntetés vérbe fojtása miatt, és az emberi jogok tiszteletben tartására szólította fel őket. Az Európai Unió (EU) és az Afrikai Unió (AU) szigorúan elítélte kedden az erő alkalmazását a fegyvertelen guineai tüntetőkkel szemben, valamint követelte a demonstrálók haláláért felelős hatósági tisztségviselők felelősségre vonását és az őrizetbe vett ellenzékiek azonnali szabadon bocsátását.

Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében kérte, hogy a conakryi vezetés tanúsítson maximális önmérsékletet, és biztosítsa a hatalom békés és demokratikus átmenetét. Karel De Gucht fejlesztésügyi biztos a maga részéről mély megrendülésének adott hangot "a szörnyű események" miatt.

Az EU az államcsíny miatt felfüggesztette Guinea fejlesztési célú segélyezését, július végén pedig úgy döntött, hogy csak abban az esetben folytatja azt, ha helyreállítják a joguralmat az országban. Az emberbaráti segélyek folyósítása nem szakadt meg.

Az AU Bizottsága pedig közleményében felszólította a guineai juntát, hogy tartsa tiszteletben a polgári szabadságjogokat. Az AU Béke- és Biztonsági Tanácsa szeptember 18-án egy hónapot adott a katonai vezetés tagjainak arra, hogy írásban kötelezik magukat: nem indulnak az elnökválasztáson, különben a szervezet büntetőintézkedéseket vezet be ellenük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!