Külföld

2010.01.30. 07:03

Oszama bin Laden klímaváltozással foglalkozott új üzenetében

Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője tőle teljesen szokatlan témákkal foglalkozott legújabb, pénteken nyilvánosságra hozott üzenetében: a klímaváltozást, pontosabban az azért viselt nyugati felelősséget és a dollár uralmát kárhoztatta.

MTI

"Az összes iparosodott ország, közöttük is különösen a nagy nemzetek felelősek a légkör felmelegedéséért" - mondta bin Laden az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió által sugárzott üzenetében, amelynek hitelességét szakértők egyelőre nem tudták teljes bizonyossággal megerősíteni.

Bírálta a korábbi amerikai vezetést, mert az nem hajtotta végre a klímaváltozás elleni küzdelemről szóló kiotói egyezményt - ugyanakkor nem szólt egy szót sem a tavaly decemberben ugyanebben a témában tartott koppenhágai konferenciáról, annak eredményéről. Bin Laden üzeneteiben általában a nyugati "kereszteslovagok" elleni harcra buzdítja hallgatóságát, a muzulmán világ lakosságát, s csak nagyon ritkán beszél környezetvédelmi témákról. Most viszont közölte: a klímaváltozásról szóló vita nem korlátozódik csak az értelmiségre.

Bin Laden egyben arról is beszélt: hogy a világ ne legyen többé Amerika és az ottani cégek rabszolgája, abba kell hagyni a dollár használatát és meg kell szabadulni tőle.

A washingtoni külügyi szóvivő ironikusan reagált bin Laden szavaira: mint mondta, az Egyesült Államok ezek szerint a "nagy sátán" helyett immár az üvegházhatást kiváltó gázok "nagy kibocsájtójává" vált a terroristavezér szónoklataiban. Mint jelezte, Oszama bin Laden nyilván keményen dolgozik azon, hogy olyat találjon ki, ami érdekes lehet...

A minap hasonló véleményt mondott Barack Obama amerikai elnök is bin Ladenről. Miután a férfi néhány napja az al-Kaida nevében jelezte, hogy vállalja a karácsonyra időzített repülőgépes merényletkísérletet, egy Amszterdamból Detroitba tartó amerikai repülőgép tervezett felrobbantását, Obama közölte: az, hogy bin Laden magának tulajdonítja egy nigériai diák által megkísérelt, de kudarcot vallott merénylet érdemét, mutatja, hogy a terroristavezér mennyire meggyengült.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!