Külföld

2009.07.22. 16:17

Törés az iráni vezetésben

Teherán - Súlyos presztízsveszteség érte a nemrégiben vitatott körülmények között újraválasztott iráni elnököt, Mahmúd Ahmadinezsádot: szerdai sajtójelentések szerint az ország legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah utasította őt, hogy mégse nevezze ki első alelnökké egyik rokonát, Eszfandiar Rahim Masajét.

MTI

A lépés az ország élén álló konzervatív körök belső megosztottságát mutatja, hiszen Hamenei az elmúlt hetek zavargásaiban mindvégig Ahmadinezsád legfőbb támogatójának számított.

Masaje lánya az iráni elnök fiának a felesége.

Egyelőre Ahmadinezsád nem nyilatkozott, hogy teljesíti-e az ajatollah utasítását. Korábban - amikor még csak az ellenzék, illetve egyes ultrakonzervatív körök bírálták a kinevezést - határozottan kiállt Masaje mellett. Hamenei lépése mindenesetre szokatlan, hiszen - bár mindig is az övé volt az utolsó szó állami ügyekben - hivatalosan, formálisan nincs jogköre a kinevezések jóváhagyására, s inkább a színfalak mögött élt a befolyásgyakorlás módjával.

Masaje már eddig is a 12 iráni alelnök egyike volt, aki e tisztségében a turizmusért felelt. Ahmadinezsád múlt pénteken nevezte ki első helyettesévé: ez komoly előrelépés, hiszen így az elnök távollétében ő vezetheti a kabinet üléseit. A döntést nem pusztán az ellenzék bírálta, hanem Ahmadinezsád saját támogatóinak jó része is. Masaje a keményvonalasokat azzal háborította fel, hogy még 2008-ban kijelentette, miszerint az irániak "a világ összes népének barátai, ideértve az izraelieket is", 2007-ben pedig részt vett Törökországban egy olyan ceremónián, ahol nők táncoltak.

Az Iszna iráni hírügynökség egyébként szerdán idézte Ahmadinezsádot, aki dicshimnuszokat zengett kiválasztottjáról. Mint mondta, Masaje olyan, mint a "tiszta forrásvíz", s neki ezer oka van arra, hogy becsülje őt. "Az életben az egyik legnagyobb tisztesség, s az Isten által nekem adott egyik legnagyobb ajándék, hogy megismerhettem Masajét, ezt a nagy embert" - tette hozzá. Az nem derül ki a cikkből, hogy a nyilatkozat Hamenei döntése előtt, vagy után született.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!