Külföld

2009.05.29. 17:11

Tüzet nyitottak az iráni elnök választási irodájára

Irán - Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak pénteken az iráni elnök választási irodájára, és megsebesítettek három embert Záhedánban, ahol előző nap 25 halálos áldozatot követelő merénylet volt egy síita mecset ellen.

Szausev Xénia

Az iroda vezetője azt mondta a hivatalos iráni hírügynökségnek, hogy alkonyatkor három ember érkezett motorkerékpáron az épülethez, ahol gyalázkodni és fenyegetőzni kezdtek, majd késekkel leszaggatták a falragaszokat. Az aktivisták tiltakoztak, és felléptek ellenük, de azok fegyvert rántottak, és tüzet nyitottak. Ezután elmenekültek, de a rendőrök utolérték, és elfogták őket. Kilétüket egyelőre nem tudni. 

Az elnökválasztás június 12-én lesz. Indul rajta a jelenlegi elnök, Mahmúd Ahmadinezsád is. Záhedán az Irán délkeleti részén fekvő Szisztán-Beludzsisztán tartomány fővárosa, ahol jelentős beludzs kisebbség él, amely az irániak többségétől eltérően az iszlám szunnita ágát követi. 

A legfrissebb adatok szerint csütörtökön 25-en vesztették életüket, és 125-en sebesültek meg a mecset ellen elkövetett robbantásos merényletben. A tartományi kormányzó az Egyesült Államokat vádolta a megszervezésével.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!