Külföld

2008.04.23. 10:11

<u>Hamarosan kiadhatják Zentait</u>

<b>Perth</b> - Elhárultak az akadályok az emberiség elleni bűnökkel vádolt <em>Zentai Károly</em> (<em>Charles Zentai</em>) kiadatása elől az ausztrál legfelsőbb bíróság szerdai döntését követően.

nincs nev

A 86 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben katonaként harmadmagával megkínozta, majd megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert az nem viselt sárga csillagot – közli az Index.

Az ausztrál legfelsőbb bíróság most úgy döntött, hogy az ország kiadatási törvénye érvényes Zentaira, s ezzel lehetővé válik, hogy a férfit kiadják Magyarországnak. Zentai tagadja a vádat, azt állítja, hogy már a Balázs Péter halála előtti napon elhagyta Budapestet. 

Efraim Zuroff, a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ igazgatója, a második világháború alatt a zsidók ellen elkövetett bűncselekmények még élő tetteseinek felkutatására indított Utolsó Esély akció vezetője, a The Australian című lapnak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy Zentai megvádolásakor még azt mondta: hajlandó Magyarországra menni, hogy tisztázza magát. A hivatalos kiadatási procedúra megindulása óta azonban mindent elkövet, hogy akadályozza az igazságszolgáltatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!