Külföld

2010.05.28. 05:11

Vonatbaleset Indiában: rengeteg halott

Újdelhi - Szabotázsakció okozta a pénteki kelet-indiai vonatbalesetet, az indiai média szerint a halálos áldozatok száma már meghaladja a hetvenet.

MTI


A PTI indiai hírügynökség szerint legkevesebb 71 halottja van a szabotázsakciónak, és 120-an megsebesültek.
Az indiai vasúttársaság vezérigazgatója szerint a személyszállító vonaton pokolgép robbant föl, mások viszont azt állítják, hogy a síneket rongálták meg, és az okozta a tragédiát. A szerelvény 13 kocsija a másik sínpárra zuhant, ahol egy szemből érkező tehervonat belerohant.
Három óra is eltelt, mire a mentőalakulatok a helyszínre érkeztek, hogy kisegítsék a sebesülteket a roncshalmazból. A tragédia után közel tíz órával a vasúti rendészet emberei katonákkal együtt még mindig ezen fáradoztak: hegesztőlámpák és sodronykötelek segítségével próbálták elérni a roncsok között rekedt tucatnyi utast.
Feltételezések szerint szélsőbaloldali lázadók követték el a támadást a vonat ellen. Egy nyugat-bengáli vezető szerint a helyszínen plakátokat találtak, amelyeken a maoistákhoz közel álló egyik szervezet vállalta magára a szabotázsakciót.
A merénylet Nyugat-Bengál szövetségi állam területén történt, olyan körzetben, amely köztudottan a maoista lázadók fellegvára. A helyszínre siető vasúti közlekedési miniszter elmondta, hogy a lázadók gyakran veszik célba a vasutakat. Emiatt a térségben a vonatoknak kisebb sebességgel kell közlekedniük, és a vezetőknek figyelniük kell, nincsenek-e pokolgépek a sínek mentén.
A maoista lázadók több mint harminc éve küzdenek terrorista módszerekkel földért, munkáért, a földművesek és általában a szegények jogaiért India számos térségében. A szélsőbaloldali alakulatok az újdelhi belügyminisztérium adatai szerint a 28 indiai szövetségi államból húszban vannak jelen, és mintegy 10-20 ezerre tehető harcosaik száma. Több ezer ember halálát okozták csak az utóbbi néhány évben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!