2007.11.19. 03:27
Szenvedélyes szerelmek, csínyek
Veszprém - A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Kovács János vezényletével az elmúlt csütörtök este Richard Strauss-estet adott a Pannon Egyetem aulájában. Az est szólistájaként Rost Andrea opera-énekesnőt ünnepelhette a közönség.
Születtünk, álmodoztunk, szerettünk és meghaltunk. Tette mindezt mintegy háromszáz ember a Filharmónia bérletsorozatában, ahol elsőként két egyedülálló személyiség tolmácsolásában a két rokon szellemű szimfonikus költemény, a Don Juan és a Till Eulenspiegel, valamint a Négy utolsó ének című ciklus hangzott el. Richard Strauss, akinek már korai dalaiban is szorosan összefonódott az énekszólam és a festőien gazdag zenekari kíséret, érzelemgazdag dal- lamívekkel átszőtt szimfonikus költeményét hallhatta elsőként a közönség. A szerző, aki tudatosan el akarta hatá-rolni művészi koncepcióját Liszt Ferenc jól ismert szimfonikus költeményeitől, művében egy megtört Don Juant idéz meg, ám vitalitása, az érzéki öröm iránti vágya ebben a szerzeményben is erősen áttetszik. A darab hű tolmácsolásához kiváló választásnak bizonyult a Magyar Állami Operaház öt éve vezető karmestere, a Kossuth-díjjal, valamint a Bartók évben Bartók-Pásztory-díjjal kitüntetett művész, akinek neve sokak számára egyet jelent a pontos, mégis új formát jelentő megformálással. Kovács János visszafogott, egyben határozott egyéniségét karmesteri stílusa is mutatja, példaértékű, ahogy a szólista minden rezdülését követi, megteremtve a zenekar és a lírai szopránként világszerte ünnepelt művész közötti harmóniát. Rost Andrea minden szempontból érett előadóként Richard Strauss utolsó befejezett művével szólt elsőként a közönséghez. A Hermann Hesse szövegeit is felhasználó, késő romantikus színezetű darab a szépségben való meghalás képét vetítette elénk. A zeneszerző nemcsak a második világháború pusztításait megszenvedett világtól, de saját életétől is búcsút vesz, a természet tavasztól őszig, a születéstől az elmúlásig tartó képeinek segítségével.
A négy fájdalmas dalt a koncert második részében ismét az irodalomból ihletet merítő négy zenekari dal követte. A világ legnagyobb operaszínpadain is méltán ünnepelt Kossuth-díjas művésznő saját élettapasztalatából merítve hitelesen és remek drámai érzékkel adta elő a zeneszerző életútját végigkísé-rő szerzeményeket. Richard Strauss és feleségének ébredező szerelme, annak beteljesülése, majd a gyermekáldás boldogsága, az elmúlás fájdalma bontakozott ki a négy dalban. Dús, érzéki hatást keltett az első téli est koncertjének zárásaként a nagyzenekari apparátus. A bolondos kópé életét, érzéseit feldolgozó, izgalmasan szórakoztató művet, Till Eulenspiegel vidám csínyeit hallhatta a közönség, amelybe néhol zörejszerű elemek is beágyazódtak.
A kifogástalan zenei élményt nyújtó est programja végigkísérte az élet teljességét, természeti képeken át az ébredő, majd beteljesült szerelemig, sikerével bizonyítva az élőzene semmi máshoz nem fogható valóságát.