<u>Kisemberi történet</u>

Az új kötet bepillantást ad egy fiatal pár levéltitkaiba 1939-től 1945-ig. A szerelem a legfontosabb mindennél a világon - írja kedvesének Lackó, de ez a bensőséges, odaadást sugárzó levélváltás sokkal több a személyes, önmagukra tartozó érzéseknél: Molnár László és Vajay Terka levelezése történelemkönyv arról az időszakról, életképekből és érzelmekből összeálló levélregény, amely az otthoni, dunántúli állapotokat és a háborús helyzetet ábrázolja a kölcsönös hiányérzet és vágyódás aspektusából. 

Molnár László a frontról küldözgeti haza leveleit, Vajay Terka pedig Halimbán adja postára borítékait. Sorsuk, életük nem alakult tragikusan, László hazajött a háborúból. Ez a közzétett levelezés akár szimpla magánügy is lehetne. De nem az, több okból sem. S ezt M. Mester Katalin azonnal felismerte, amikor Vajay Terka 86 évesen átadta neki a megőrzött leveleket. A sorok mögött ott bujkál a kisebb-nagyobb léptékű törté-nelem, felsejlenek a falusi élet és a kiképzés pillanatai, amelyeket persze elfed a szeretet, a ragaszkodás, a szüntelen vágyakozás és az álmodozás. Ezektől a kisemberi - a kötet egyik előszavát író dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész találó kifejezése - vonatkozásoktól lesz példaértékű az összeállítás. 

Úgy szeretnék valami szépet írni, talán udvarolni egy kicsit, de olyan szégyenlős vagyok. Tudom, hogy nagyon jól esne Neked, mert én is roppant bírom az ilyen levelet olvasni. Ilyenkor olyan jó kellemes bizsergés fut át az egész testemen és azt hiszem otthon vagyok Veled... Ezek a sorok 1944. július 5-én születtek, s a megszólítás már kiegészült (Édes Anyukám és Zoltánom!), hiszen két évvel korábban megszületett a fiuk.

Tudunk-e mi még így szeretni? Tudunk-e hűséget ígérni? S betartjuk-e? A könyvet korabeli békés fotók illusztrálják, mintha nem is a háború edzette volna boldogságra a két ember életét.