Kultúra

2007.12.27. 03:28

Delhusa Gjon zenével gyógyít

Pápa (szi) - Mentálisan megváltozott. A zene és az együtt éneklés erejével Indiában szembesült. Sir vitéz lovag Delhusa Gjon a minap Jókai Mór Művelődési Központban koncertezett.

Szilágyi István

- Megfordult a világ, ma már nem kórházakba, hanem gyülekezetekbe, spirituális képzésekre járnak az emberek, akik inkább lelki, mint fizikai betegek. Céltalanság, idegesség jellemzi őket. Úgy tűnik, a világ erkölcsi végveszélyben van. A hang szerepe fontosabb az életünkben, mint valaha. Megváltoztathat ideg-, lelki- és elmeállapotot - mondta el lapunknak a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje.

A jövő évi koncerteket már ennek tükrében szervezi. - Egzotikus hangszerek, fények, illatok, thai masszőrök jelennek meg a színpadon. Ez egy új küldetés. Senki se gondolja, hogy szentfazék lettem, egyszerűen csak tudatosabban törekszem a jókedv megteremtésére - tudtuk meg a popsztártól, aki a napokban albán állami kitüntetést vehetett át. Erőszak nélküliség, erkölcs, béke, igazság, szeretet. Öt emberi érték, amely áthatotta a pápai műsort is. Kiderült, hogy az Emerton-díjas énekes három hónapja egyedül él, és négynemzetiségű (anyai ágon magyar, német, apai ágon albán, görög) nagyszülők unokája. Egyik unokatestvére, Ihász Kálmán a magyar labdarúgó-válogatottban játszott, olimpiát is nyert a csapattal. A válogatásban töb- bek közt dalolt Musztafáról és lányáról, majd mediterrán és indiai hangulatot varázsolt a félházas terembe. Felidézte a KISZ-táborokat, az úttörő-, kisdobosnyakkendőket, a lányok kék színű, nejlon iskolaköpenyét, a rajongói leveleket, Erkel Színház-beli indulását. A tizenhat éves gimnazistát odafelé még hátba veregetéssel biztatták a villamoson, visszafelé már felsöpörte előtte a járdát a házmester. Mindez három óra alatt. Ennyi kellett a sikerhez.

Delhusa ezúttal is az egységet hirdette. - Mi magyarok, miért nem tudjuk rögtön jól érezni magunkat? - tette fel a kérdést a politikamentes színpadon. Jogosan, hiszen fél óra után többen már a helyükön táncoltak. Az esten közreműködött Kovács Anita énekkel és Tóth Henrik gitáron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!