Kultúra

2007.12.10. 03:29

<u>Sok csillag született</u>

<b>Veszprém</b> - Ki mit tud?-ra érkezem. Őrületes rockzene fogad. Ezek szerint már a válogatót lekéstem, és a jövő sztárjai játszanak a Vetési Albert Gimnázium rögtönzött színpadán.

Szarka Evelin

A Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága hetedik alkalommal rendezte meg a hagyományos vetélkedőt, ahol a gondozott gyerekek mutatkoznak be produkcióikkal. - Külön öröm, hogy idén már a gici gyermekotthon fogyatékkal élő gondozottjai is részt vesznek rendezvényünkön: több műsorszámot hoztak az ott élő gyerekek. 

Itt minden fellépő nyertes, ma sok kis csillag születik - köszöntötte a szereplőket Horváth Lívia igazgatónő. Vers, ének, tánc kategóriában csaknem harminc előadással készültek a megye különböző intézményeiben lakó gyermekek és fiatal felnőttek. A Ki mit tud? előtt a másfél éve alakult halimbai Ecktomars Rock Band alapozta meg a hangulatot egy fergeteges koncerttel. 

És hogy miért pont ők? A zenekar szólógitárosa, Nagy-Balázs Dávid a balatonalmádi gyermekotthon lakója. Csokonai, Gárdonyi, Ady, József Attila és Wass Albert versei mellett többek között Kormorán-, Avril Lavigne-, Tankcsapda- és Hooligans-számok hangzottak el, de volt cigány és magyar népmese, ördögbot-bemutató és klarinétmuzsika is. 

A táncosok között felléptek a nyárádi Vadnyugati Csajok, de a modern és a cigány tánc alaplépéseit is elleshette a néző, ha tudta követni a hihetetlen lábmunkát. Bemutatkoztak a gici hip-hoposok és a nyárádi breaktáncosok, akiknek hajmeresztő, bámulatos mutatványait látva néha csukott szemmel pontozta a zsűri. 

Az Ügyes kezek című kiállításon grafikák, gobelinek, agyagtárgyak, karácsonyi díszek, fonott kosárkák dicsérik a gyerekek találékonyságát és kézügyességét. Tiszteletbeli zsűritagként azt a kulisszatitkot is elárulhatom, hogy dr. Horvát Ildikó gyermekvédelmi szakreferens, a zsűri elnöke gyakran súgta a vetélkedő alatt: - Bajban leszünk, mindenkinek tíz pontot adtam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!