Könnyűvérű nők, nagy zabálások

 Nemrégiben immár harmadik kötetét jelentette meg Laczkó Irodalmi töredékek alcímmel. A csaknem harminckötetes eddigi életműből az 1997-es Hogyan üljünk a pegazuson?, a 2008-as A másik lábamat is... után idén a sokat sejtető Sofőr az ágy alatt című kötet foglalkozik mulatságos költői és írói esetekkel, kezdve a 19. századtól egészen napjainkig. 
A Sofőr az ágy alatt tizenhat történetet mesél el. Krúdy Gyulával kezdődik a sor, középpontban a nőkkel, azok közül is a könnyűvérűekkel, a kapásból meghódíthatókkal. A Pesti Napló szerkesztőségében rajtolnak a sztorik rejtélyes légyottokról, párbajokról és átiszogatott éjszakákról. A legenda aztán Tersánszky Józsi Jenővel folytatódik, akit szintén imádtak a nők, talán olyan hevülettel, mint ahogy a mindig kópés író ragaszkodott a borosdemizsonokhoz. A felnőttkori sikamlós kalandokat a könnyelműségtől zaklatott ifjúi évek előzték meg, amikor Tersánszky szívbaj nélkül elverte Pesten a tandíját. Laczkó András érzékletes képet rajzol a művelt Illés Endréről, aki azért nem ment időben nyugdíjba a Szépirodalmi Könyvkiadó éléről, nehogy elfelejtsék. 
Berda Józsefnél meg a nagy zabálások kerülnek fókuszba, a költő szeretett jókat enni és inni; nehéz megállni, hogy ne csorogjon a nyálunk olvasás közben. Az ételek később másoknál, a kortársaknál is megjelennek, sőt költői megfogalmazású emlékekkel is találkozunk: Tanító néni, nálunk a legszebb zene a forró zsírban sülő pecsenye sercegése . 
T. Ágoston László kényszerű afférja a tojásos nokedlivel sem akármilyen történet. Ezek az emlékek megszépítik a gyerekkort. Kórházi anekdoták fonják körül Örkény Istvánt, az egyperces abszurdok íróját. Nővéreken, orvosokon és félreértéseken mosolyoghatunk, meg persze a naiv Örkényen, aki vagy áldozata ezeknek, vagy másokat tesz azzá. Ki gondolná, hogy Tatay Sándor diákkorát meg önfeledt tivornyázások jellemezték olykor, nem csoda, hogy pajzán mesék és ördögi kísértetek sorát tárja elénk Laczkó, aki krónikássá szegődik, vagy másokkal mondatja el a megesett históriákat. A címadó fejezetben Ábrahám tanár úr mesél vég nélkül, szellemes és zaftos történetek kerekednek nőkről, különösen mások feleségeiről. Ábrahámról csak annyit tudunk, hogy délvidéki író, aki ezúttal névtelen marad. Biztosan jó oka van rá. A kíváncsiskodó, érdeklődő debreceni kislány, a későbbi nagy írónő, Szabó Magda megidézett emlékei már sokkal szelídebbek édesapja, Szabó Elek oldalán. Lassan aztán eljutunk a 21. századba is, megismerjük például Kanizsa József fogadkozásait, aki hálával gondol Czine Mihályra, Hegedűs Gézára és Keresztury Dezsőre, de Fodor András, Jókai Anna és Nagy Gáspár neve is feltűnik a sorokban.
 Laczkó András ebben a kötetében is montázsszerű írói technikával dolgozik, a múlt és a jelen idősíkjai kis lemezekként nyílnak szét és záródnak össze. E sorok íróját gyerekkori, Balaton-parti csínytevései tették afféle modernkori Lúdas Matyivá. Egy hajdani nyolcvanforintos kölcsönt, amelyet mind a mai napig nem kapott vissza, mostanáig kétszer torolt meg az immár jelentéktelen összeggel tartozó barátján. A visszavágás harmadik fordulója még hátravan. Az Ajkán élő Reviczky Krisztina költő bankos sztorikkal, BUX-indexeivel lepi meg az olvasókat. De a Munkácson töltött gyerekkor ártatlan, spontán idétlenkedései is felbukkannak. Laczkó András irodalmi töredékei barátian heccelődő, ironizáló látleletek modelljeinek lelkéről. S ezek a pillanatképek közérzetet közvetítenek, sok mindent elárulnak a korról, a hangulatról, a test és a szellem otthonairól, kölcsönhatásairól. Így aztán nem csak irodalomtörténeti kuriózumok, hanem különös látószögű, sajátságos és hiányt pótló társadalomrajzok is.