Kultúra

2009.11.05. 12:59

Az egyetemek felelőssége - Tudomány napi ünnepségen adták át a Polinszky-díjat

Veszprém - Az egyetemek felelőssége, hogy piacképes diplomát adjanak a hallgatóknak, mondta dr. Solti László akadémikus a Pannon Egyetem tudomány napi ünnepségén.

Balla Emőke

Dr. Solti László akadémikus, a Szent István Egyetem rektora ünnepi beszédében a kutató egyetemek szerepéről beszélt és arról, hogy kiváló egyetemek akkor lesznek, ha kiváló oktatók tanítanak. Az Európai Unió azt a célt tűzte ki, hogy a kutatás-fejlesztésre szánt összeg minden országban érje el a GDP három százalékát, Magyarországon ez csupán 0,9 százalék. A kutatás, fejlesztés, innováció támogatásánál fontos, hogy olyan területekre fókuszáljunk, melyek az ország fejlődésének hasznára válnak.

Dr. Rédey Ákos, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében kiemelte: aki a tudást, tudományt választja, a jövőt választja. A Pannon Egyetem elkötelezett az innováció, a tudományos fejlesztés mellett. A rektor örömét fejezte ki, hogy PhD diplomákat adhatnak át, ezáltal elismerve a tudományos munkát.

Az ünnepségen honoris causa doktorrá avatták dr. Palánkai Tibor akadémikust, egyetemi magántanári címet G. Tóth László, az MTA Balatoni Limnológiai Kutató Intézet tudományos tanácsosa, címzetes egyetemi docensi címet  dr. Török Lajos, a Nemzeti Utánpótlásnevelési és Sportszolgáltató Intézet szakmai tanácsadója vehetett át, a habilitációs oklevelet pedig dr. Szabó Lajos  egyetemi docens és dr. Székely Csaba tudományos tanácsadó. Huszonöt PhD doktort avattak, a köztársasági ösztöndíjat az idén negyvennégy hallgató nyerte el.

A Méray László-díjat Ötvösné Vadnai Marianna, az egyetem Angol-Amerikai Intézetének adjunktusa kapta. A város 2001-ben Polinszky-díjat alapított a műszaki, természettudományos és gazdasági területen Veszprémben kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elismerésére. Az idei díjat dr. Horvátth Márton okleveles vegyészmérnök, a Vekor Kft. ügyvezetője vehette át  Debreczenyi János polgármestertől.

A rendezvényt követően dr. Guy Tuchany, az egyetem hatvan éves ünnepségén díszdoktorrá avatott professzor tartott előadást Van-e fenntartható urbanisztika, történelmi háttér, kérdések és megoldások, dr. Palánkai Tibor pedig 21. századi kihívások és reformok címmel.

 

Nem vett részt az eseményen a díj névadójának fia, dr. Polinszky András, mert nem értett egyet a kitüntetett személyével. Lapunknak elmondta, szakmailag nem tartja megalapozottnak a döntést. Nincs kétsége afelől, hogy a kitüntetett tisztességesen végzi munkáját, de szerinte ebben az esetben a kimagasló eredményt kellene értékelni, ahogy tették ezt a korábbi díjazottak kiválasztásánál. Ha nincs alkalmas jelölt, nem kell a díjat kiadni - véli. Azt is nehezményezi, hogy a díj odaítélésénél a családnak korábban volt véleményezési joga, ám a mostani kurzus erre nem tart igényt. Pedig ekkor szívesen kifejtették volna véleményüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!