Kultúra

2010.03.17. 14:28

Stíluskavalkád és tradíció

Balatonfüred - Felemelő érzés az, amikor az egész közönség együtt énekel. A Csík zenekar koncertjén több száz ember dalolta a Kossuth-nótát.

Gaál Julianna

Az Anna Grand Hotel dísztermében tartott koncert autentikus népzenével indult, erdélyi dallamok, mennyasszony-búcsúztató Székről, kalotaszegi, majd Vas megyei régi lakodalmas hangzott el.

Ezután tradicionális amerikai blues muzsikát hallhattunk, melynek szövegét Lovasi András írta. Nem lehetett kihagyni a Csillag vagy fecske című Lovasi-nótát, valamint a Quimby Most múlik pontosan-ját, melyet a közönség egy része együtt énekelt a zenekarral.

A koncert a március 15-i ünnepre való tekintettel hazafias dalokkal zárult, a Kossuth-nótát vagy a Gábor Áron rézágyúját Csík János biztatására mindenki együtt énekelte.

A zsúfolásig megtelt terem közönsége nem engedte el a zenekart - erre, mint mondták, fel voltak készülve - így a végén ráadásként egy-két szaporát is eljátszottak.

A Kecskemétről indult zenekar több mint húsz éve tart rendszeresen magyar táncházakat.

Házigazdaként neves népművészeket, zenészeket fogadnak, fellépett már velük Presser Gábor vagy Dresch Mihály is, de tehetséges fiatal szólisták, táncosok és táncházi zenekarok számára is fellépési lehetőséget biztosítanak.

A zenekar koncertműsorában elsősorban magyarországi és erdélyi magyar népdalok, táncmuzsikák hallhatók, de román táncdallamok is szerepelnek.

A zenekar túllép az autentikus népzenei világon, stílusa leginkább a világzenei kategóriába sorolható. Nagy előrelépést jelentett, amikor Lovasi Andrással, a Kispál és a Borz énekesével egymásra találtak, a közös zenélésből több sláger született.

A stíluskavalkád professzionális, magabiztosan nyúlnak hozzá és keverik a különböző műfajokat, használják a gitárt és a szaxofont a magyar népzenei betétekben, vagy a cimbalmot az amerikaiban.

Vallják, hogy az autentikus zenét adott esetben az aktuális korízléshez kell igazítani, hogy mindenkihez eljusson. A műfajkeveredés nem öncélú, a népzene iránt tanúsított alázat és tisztelet más műfajok esetében is jelen van.

A zenekar muzsikája hiánypótló, egyszerű, hagyományos, mégis mai, ennek is köszönhető töretlen népszerűsége.

A Csík zenekar húsz éve meghatározó szereplője Magyarország népzenei életének.

Rengeteg koncert, táncház és jó néhány sikeres zenei album tette népszerűvé nemcsak a zenekart, de a magyar népzenét is  hazánkban és külföldön. Az eltelt két évtized alatt több rangos zenei díjjal jutalmazták a formációt.

A zenekar 1992-ben a Kiváló Művészeti Együttes díját kapta. Munkájuk legnagyobb elismerését jelzi a Fonogram-díj, melyet 2007 év elején érdemeltek ki legutóbbi, Senki nem ért semmit című albumukért, világzene kategóriában.

Csík János, a Csík zenekar vezetője, március 14-én átvette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában