Kómában írta át regényét - Beszélgetés Bodor Ádámmal

Az MTA Veab vendégeként a közelmúltban Veszprémben járt Bodor Ádám, az egyik legjobb magyar prózaíró. A nagyszámú érdeklődő előtt Ladányi István beszélgetett vele. A kérdésre, miszerint, hogy lehet ilyen abszurd figurákat kitalálni, vagy tényleg vannak ilyenek, az író kifejtette, az írás számára a valóság elvonatkoztatása. A képzeletére hagyatkozik mindig, amikor ír, ám a képzelet párja létezhet a valóságban is.

Mindezek után, nehogy azt képzelje bárki is, hogy Bodor Ádám, vicces ember. Inkább zárkózott, kifejezetten unja ha faggatják.

- Úgy tudni, Önt eredetileg inkább a földrajz meg a természetjárás vonzotta. Hogyan lett mégis író? Az volt a fordulópont, amikor 16 évesen börtönbe csukták Romániában kommunistaellenes röplapok terjesztése miatt?

- Igen, a diktatúra élménye azt hiszem meghatározó volt. A börtön volt az, ami arra indított, hogy megfogalmazzam a saját élményeimet és a véleményemet a környezetemről.

- Prózája élményvilága, a magyar fülnek abszurdan hangzó, keverék nevű figurái és a sok mesés elem egyértelműen Erdélyhez kötődnek. Bár csaknem harminc éve eljött onnan, Budapesten él, mégis Erdély történeteinek a színtere. Van honvágya?

- Persze hogy van, de ugyanakkor tudom, hogy a mai Kolozsvár már nem az, amit otthagytam, minden megváltozott.

- A Kelet-európai peremvidékhez képest Budapest nem unalmas?

- De igen. Budapest kifejezetten unalmas és provinciális hely. A magyar vidék városaiban sokkal több otthonosságot érzek.
 
- Elég zárkózottan él Budapesten, nem vesz részt az irodalmi vitákban. Mit szól a legutóbbihoz, az Esterházy Péter körül kialakult plágium-vitához?

- Én ezt nem tudnám csinálni. A szakmának kellene véleményt nyilvánítani és konszenzusra jutni ebben az ügyben, hogy szabad, vagy nem szabad. Az, hogy nagyon érzékenyen érint írókat, arról tudunk ugyebár. Nem csak Németországban fordult elő, tudnék itthoni példákat is sorolni, hogy az író zokon veszi, amikor megjelölés nélkül egész passzusokat átvesznek tőle.

- Illetve, tudunk olyan esetről is, amikor ez nem zavarja a szerzőt. Konkrétan, amikor Danilo Kistől kölcsönvette a Dicső halál meghalni a honért című novellát Esterházy, akkor a belgrádi író utólag, amikor találkoztak, nagyvonalúan jóváhagyta. Az ügy érdekessége, hogy Danilo Kis is előszeretettel élt a posztmodern idézéstechnikával világhírű regényeiben, ami miatt Belgrádban őt is támadták a nyolcvanas években.

- Jó. Az irodalomtörténészek és kritikusok azzal érvelnek, hogy ez az idézéstechnika már a posztmodern sajátja és megengedett eljárás. Na mármost az, hogy az én írásaimból fejezeteket, vagy bekezdéseket valaki a saját írásaiban megjelölés nélkül tüntet fel, az elsősorban mint szerzőt, engem érint, ennek az eldöntésében azt hiszem én vagyok elsősorban illetékes. Én nem venném jó néven, az egész biztos. Ugyanakkor a zenetörténetben nagyon érdekes példákat ismerünk. Bach például teljes korálokat átvett Hassler Leótól, aki kortársa volt. Tudja az ördög, hogy ezt tisztázták-e egymással. Annakidején szokás volt, vagy barátságból, vagy tiszteletből idézték egymást a plágium szándéka nélkül. Más volt ennek a megítélése. Ma azt hiszem, hogy újra más és a szerzői jog, legalábbis tudomásom szerint nem foglalt állást eddig.

Sinistra körzet című regényében Bodor Ádám a diktatúrák irracionális világát rajzolja meg, amelyben szinte teljesen cél és ok nélkül történik minden az animális létbe süllyedt emberekkel. Veszprémi estjén az író elmesélte, a Sinistra körzet regény-terve már megvolt a fejében medvékkel, gyógynövény gyűjtőkkel és hegyivadászokkal, amikor autóbaleset érte és kómába esett. "Az önkívület áldásos munkát végzett a pihenő agyban. Amikor magamhoz tértem, teljesen más látvány tárult elém."

A Kossuth-díjas író Magvetőnél megjelent szóban forgó regénye 1992 óta több kiadást ért meg, számos nyelvre lefordították, köztük angolra, németre, franciára, románra, szerbre, horvátra.