Kultúra

2010.10.14. 09:12

Mesevilág egyedi lényekkel

Veszprém - A közelmúltban elhunyt Györgydeák György alkotásaiból nyílt kiállítás a Lovassy gimnázium kiállítóterében a napokban, ahol egykor a művész is koptatta az iskolapadokat; az alkotó a gimnáziumban érettségizett 1977-ben.

Halmos György

László Péter művészettörténész - aki közeli barátja volt a művésznek - megnyitójában arról beszélt, hogy Györgydeák György alkotásai nem nagyon kategorizálhatóak, hiszen egyedi világot teremtett. A művészről megjelent Indián fiú és az apja című könyvből idézte Ladányi István azon gondolatát, miszerint szuverén alkotóról és homogén életműről van szó.

- Ahogy megtalálta a világát, formakincsét, formáit, attól kezdve ebben a világban alkotott, élt és teljesedett ki – hangsúlyozta. Az alkotók a saját, egyedi világ felépítésére törekednek, míg a művészettörténészek arra törekednek, hogy kategorizálják őket, így könnyebb eligazodni az életműben.

- Györgydeák munkái sehová nem sorolhatóak be, egyedi világot teremtett, ez mind a festészetében, grafikáiban és szobraiban ez teljesedett ki.

- Olyan lények vesznek körül munkáiban, amiket semmihez nem tudunk kapcsolni, talán a mesevilághoz; szerintem nagyobb biztonságban érezte magát ebben a világban, mint valóságban. Az ember ránéz valamelyik tárgyára, és jókedve támad – tette hozzá László Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!