2010.11.09. 16:27
Bélyegeken a festmény
Badacsonytomaj - Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművész Háromkirályok című festményének egy-egy részletét ábrázolják a Magyar Posta karácsonyi bélyegei.
A hagyományoknak megfelelően a Magyar Posta idén is kibocsátott karácsonyi bélyegeket, melyek elsődleges funkciója, hogy a jókívánságokat tartalmazó leveleket, képeslapokat ünnepi díszbe öltöztessék. A bélyegeket a napokban mutatták be a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központban. Itt készült el Udvardi Erzsébet Háromkirályok című nagyméretű oltárképe. Ahogyan a festőművész fogalmazott, a gyerekek érdeklődését a szép, a nemes és a jó felé szeretné terelni ma, amikor a mesékben és a filmekben is félelmet keltő alakok, ábrázolások jelennek meg. Nagy örömmel dolgozott ezen a munkáján, mely közel egy évig készült.
A képen Szűz Mária látható a gyermek Jézussal, előtte a háromkirályok, felül pedig az éneklő, muzsikáló angyalok.
Udvardi Erzsébet alkotásai korábbi években is szerepeltek karácsonyi bélyegen, az idei kétcímletű sorozat az említett festmény egy-egy grafikailag átkomponált részletét ábrázolja. A 80 forintos bélyegen Mária a gyermek Jézussal, a 105 forintoson a Krisztus megszületésének örömét szimbolizáló zenélő angyalkák láthatók.
A festőművész kiemelte, a Magyar Posta technikailag szakszerűen, nemesen készítette el a bélyegeket, az arany és és ezüst színek is visszaadják az eredeti festmény színeit. Öröm számára az is, hogy a karácsonyi bélyegek és általuk az ő alkotása a világ minden pontjára eljutnak.