Apokalipszis és feloldozás

"Idestova negyvenhárom éve járom az országot madarakat figyelve, és egyre inkább meggyőződésemmé lesz, hogy a csodálatos lények élő cáfolatai mindannak a földhöz ragadt, agresszív agyrémnek, amit az ember evolúciónak illetve a létért vívott küzdelemnek hív és lát tudományos vakszemüvegén át" - hangzott az idézett Szemadám György Madarak, madarászok és más csodalények című könyvéből.
 
S a felolvasott sorok kiválóan tükrözik a művész - egyébként is egymással szemben kiállított képeinek - sugallatát, ellentétektől feszülő gondolatokat. Egyik oldalon a teremtő természet szépségeinek képvisekőiként színes madarak láthatóak, szemközti oldalon fekete-fehér, a gyarló emberi világ termékei, a mára természetidegenné, magányossá vált lelkiség töredékei. A június 20-ig látható kiállítást dr. Korzenszky Richárd, a tihanyi apátság perjele nyitotta meg, aki a tárlat egy részét képező komor, apokaliptikus képekhez kapcsolódóan elmondta, az ember alapvető igénye az "egész-ségre" való törekvés, ami napjainkban széttörni, széthullani látszik. Felhívta a figyelmet arra, a technika fejlődésével párhuzamosan nem lépett ugyanannyit előrébb az emberi kultúra, ezért fontos feladatunk mindezek ápolása és őrzése, az egész harmóniájának megteremtése.

 
Szemadám Györgyöt Hegyeshalmi László képzőművész köszöntette és mutatta be az igen gazdag alkotói, még épülő életpályát. A művészt igazi sokoldalú, alkotó reneszánsz személyiségnek nevezte, aki nem csak festőművész, író, de természetjáró és madarász is egyben.
 
A kiállításon látható élénkebb, színgazdag madarakon túl, az alkotások másik felét a fekete-fehérrel készült Apokalipszis most című sorozat képei adják. A gyászos, fekete kerettel körülvett képek nemcsak pesszimista hangulatot keltenek, de a riadt, olykor gyermeki, olykor félelmet sugárzó felnőtt emberi tekintetek nyugtalanságot is okoznak. Mindezen benyomást erősíti a többször visszatérő fegyver szimbólum és a hideg, gunyoros, máskor idegennek tűnő, mesékből, filmekből kiragadott figura- és szereplőtöredékek. Szinte érezni a gerincen végigfutó fájdalmat az előtt a kép előtt járva, melyen egy csonka kézfej ujjai egy lőtt sebből ömlő sötét vérfolt felé nyúlnak. A kálvária, a modern emberiség egyfajta nyomasztó szenvedéstörténetének végéhez érve fáradt megkönnyebülést, mintegy feloldozást nyújt a nagy méretű feszület. A kereszt képe már némi melegebb tónusú, barna színt rejt, amely a kiállítás központi terében kapott helyet. Ezzel is kijelölve azt az utat, melynek végén ráébredünk, nincs még elveszve az emberiség, van még némi reménye, jövője.

Szemadám György 1947-ben született festőművész, író, művészetpedagógus, szerkesztő, filmes, madarász. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkereszt kitüntetettje, Munkácsy-díjas, tagja a Magyar Művészeti Akadémia tagja, fiatal képzőművészek támogatója, számos alapítvány és művészeti egyesület tagja.