Kultúra

2011.05.21. 17:30

Egry József életműkiállítása: Fényhidakon át

A Kogart Művészeti Alapítvány rendezésében több mint száz alkotás látható Egry József (1883-1951) a modern magyar festészet egyik legmarkánsabb képviselője életművéből Budapesten, az Andrássy úti galériában. Tizenkét közgyűjteményből, köztük a badacsonyi múzeumból és ennél is több magángyűjtőtől kölcsönözték a kiállítás anyagát. Ez a teljesség már önmagában óriási eredménynek számít.

Bartuc Gabriella

- Nem kényeztette el a sors sok gyűjteményes tárlattal Egryt, egy ideig nagy volt a csönd körülötte, mert nem volt hajlandó szocrealista képeket festeni. Amikor 1951-ben meghalt és kamarakiállítást rendeztek az emlékére, még a baráti köréből sem merte mindenki vállalni, hogy a vendégkönyvet aláírja. Mert féltek - meséli Gopcsa Katalin művészettörténész, a július 31-ig látható fővárosi kiállítás társkurátora. Egry a Balaton festője néven vonult be a hazai köztudatba, a fény vizionárius festője volt. Az atmoszférát festette, képein felbomlanak a formák és felol dódnak a tömegek. A balatoni párás levegő csodálatos, szivárványos színeit ő tanított meg bennünket meglátni. Ugyanakkor korai képeinek főszereplői rakodómunkások, matrózok, cselédlányok, bohémek. Ám ezeket a figurákat nem a szocialista realista kánon szerint, hanem a koráramtól függetlenül, a maga sajátos, mással össze nem téveszthető stílusában örökítette meg.

 

 

Az 1920-as évek elején került művészetének középpontjába a Balaton, amikor Badacsonyba költözött. A Kogart Galériában látható életmű gerincét a Balatonnál festett képei alkotják, a gyönyörű táj és a meteorológiai csodák: a szivárványok, pirosai, sárgái, zöldjei, kékei. Ha alaposabban megnézzük, nála ezek nem csupán színek, hanem fények. +A fénnyel eltelt atmoszférába belevesző emberek és tárgyak víziója" - ahogyan egyik korabeli méltatója, Mihályfi Ernő írta róla, aki elsők között jelentette ki, hogy Egry több mint tájképfestő, sokkal mélyebb titok van a képeiben ennél, a víz, föld és az ég, találkozása.

 


A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány idei nagy kiállításához előadás-sorozat és múzeumpedagógiai foglalkozás is kapcsolódik. Gopcsa Katalin művészettörténész május 25-én beszél Egry József művészetéről, előadása 18 órakor kezdődik a budapesti Kogart Galériában. A múzeumpedagógiai foglalkozáson szombatonként 14.30-16.30-ig játékos formában vezetik be a gyerekeket Egry világába. Megtervezhetik saját képzeletbeli Egry képüket, megismerhetik a pasztell és olajpasztell technikát, amellyel a Balaton festője alkotott, valamint a művész különleges térmegoldásait.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!