Kultúra

2011.06.26. 12:09

Tizenkét újabb rádiós frekvenciát pályáztat a médiatanács

Helyi televízió- és rádióműsorok összesen mintegy 216 millió forintos támogatásáról döntött a héten a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, amely megkezdte 12 újabb rádiós frekvencia pályáztatását - tudatta a médiatanács szóvivői irodája vasárnap az MTI-vel.

MTI

A közleményben szerint a médiatanács helyi és körzeti médiaszolgáltatókat támogató pályázatok idei első fordulójáról június 22-én döntött. A sportműsort is tartalmazható hírműsorok, rádiós közérdekű szolgáltató magazinműsorok, televíziós közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázaton a szerdai döntés szerint 36 helyi, körzeti rádióműsor kapott összesen több mint 88 millió forintot, és 31 helyi vagy körzeti állandó televíziós műsor kapott összesen mintegy 127 millió forintot. A médiatanács a tavalyihoz képest az idén a duplájára növelte a teljes támogatási keretösszeget. 
A médiatanács célja, hogy "az ORTT korábbi hagyatékaként rámaradt késedelmet behozza", ezért szigorú ütemtervet tartva folytatja az új frekvencia-kiírásokat, és megkezdte a 2012-ben lejáró 19 frekvencia hasznosításának előkészítését is - tartalmazza a közlemény.
A testület a napokban 12 vidéki frekvenciára vonatkozóan tette közzé a pályázatifelhívás-tervezetet, így a korábbi 15 kiírással együtt már 27 esetben indult el a pályáztatás. A legutóbb kiírt három budapesti frekvenciához hasonlóan ebben a 12 esetben is kereskedelmi rádióként lehet továbbhasznosítani az elnyert jogosultságot.
"A most pályáztatni kívánt kereskedelmi frekvenciáknál is az új és igazságosabb díjrendszert alkalmazta a Médiatanács, amikor az alapdíjat kiszámította. A jelenlegi szisztéma abban tér el korábbitól, hogy az egész magyar rádiós piacra általánosan érvényes, és a kiszámított díj figyelembe veszi a vételkörzet nagyságát, valamint a vételkörzetben lakók vásárlóerejét is, így tényleges 'ellenértéke' lehet a sugárzási jogosultság elnyerésének" - tartalmazza a médiatanács közleménye.
A most pályáztatott frekvenciákon átlagosan több mint felére esik vissza a fizetendő alapdíj, ami lényegében minden most kiírt frekvencia esetében csökkenést eredményez. A csökkenés a Kaposvár 99,9 MHz-en a legkisebb, ahol 18 százalékos könnyítést foglal magában a díj, a legnagyobb könnyítés a Szekszárd 91,1 MHz-et érinti majd, ahol viszont a "korábban aránytalanul magas" díjnak mindössze 17 százalékában határozták meg az induló alapdíjat.
A médiatanács hat rádió esetében döntött a frekvenciák megújításáról. A Klubrádió debreceni, a Rádió1 békéscsabai, a Rádió Antritt dunaföldvári frekvenciája, illetve a Hajdúnánás 93,3 MHz, a szombathelyi Nyugat Rádió és a dombóvári N-Joy Rádió a meghosszabbított szerződés alapján folytathatja szolgáltatását a digitális átállás időpontjáig, amikor a szerződések lejárnak.
A médiatanács szigorú ütemtervhez tartva magát az eddig lejárt összesen 59 frekvencia mintegy felénél elindította a pályáztatási eljárást.
"A testület a frekvenciák helyzetének mielőbbi rendezése és a frekvenciáért fizetendő díj csökkentése mellett a helyi és körzeti rádiós műsorok készítésére szánt támogatási keretösszeg növelésével kívánja a rádiós piac helyzetét stabilizálni" - áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!