Kultúra

2011.11.19. 12:34

Olvasni vagy nem olvasni? − kulcskérdés!

Ki gondolta valaha, hogy eljön az idő, amikor az olvasás és a könyvek szeretetét is népszerűsíteni kell? Napjaink egyik kiemelt feladata ez. Számos, az olvasás mellett kampányoló programon túl, ezúttal egy internetes portál indult el, amely sok, érdekes lehetőséget kínálva, többek között segítséget nyújt a pedagógusoknak és a szülőknek a motiválás lehetséges módszereiben és a gyerekek számára legmegfelelőbb olvasmányok kiválasztásában is.

Csaba Lilla

Az Európai Bizottság által kezdeményezett tanulmány szerint minden ötödik európai gyermeknek olvasási zavarai vannak. Magyarországon rosszabb a helyzet az európai átlagnál, a magyar diákok 17-18 %-ának okoz nehézséget az olvasás. Általánosan tapasztalat, de vizsgálatok által megerősített tény az is, hogy a fiatalok körében az olvasás sokat veszít népszerűségéből, 10 éves kor felett a gyerekek kevesebbet olvasnak. Az olvasást elsősorban a kötelezettségek teljesítéséhez kapcsolják, és kevésbé tartják élményszerző, szabadidős tevékenységnek.

Felmérések támasztják alá, hogy a gyerekkori olvasási élmények kiemelt szerepet játszanak a személyiségfejlődésben, továbbá a többet olvasó diákok később jobban teljesítenek mind az oktatás, mind a munka világában. Az értő olvasás alapkészség, amely nélkül nem lehet eredményesnek lenni.

Az olvasás fontosságára egész Európában számtalan módon kívánják felhívni a figyelmet. Magyarországon is megvalósultak az olvasást népszerűsítő kampányok, ilyen volt például a Nagy Könyv program 2005-ben vagy az Olvasás Éve 2000-2001-ben. Ez utóbbi angol mintára született. A National Year of Reading-programsorozatot 1998-99-ben rendezték meg az Egyesült Királyságban, ennek magyarosított változatát szervezték meg itthon két és fél évvel később.

Hazai területen egy újabb kampány indult útjára, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet - Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum által létrehozott Olvasás Portál. Az európai uniós finanszírozással megvalósuló weboldal létrehozásával célunk, hogy a gyerekek olvasás iránti szeretete és olvasási kompetenciája kamaszkorban is megmaradjon, és ezáltal az élet valamennyi területén biztosan megállják a helyüket − hangsúlyozta dr. Csík Tibor, a kampány projektmenedzsere.



Az internetes oldal segítséget nyújt a pedagógusoknak és a szülőknek a motiválás lehetséges módszereiben és a gyerekek számára legmegfelelőbb olvasmányok kiválasztásában. Az elsődleges cél, játékos formában megszerettetni az olvasást az egészen kicsikkel és a nagyobbakkal is.
A portálon tankönyv-adatbázis, könyvkereső modul, irodalmi összefoglalók és fórum is várja az érdeklődőket, ezen kívül az olvasáskultúrát fejlesztő programokról, könyvtári rendezvényekről, a hazai és nemzetközi bevált gyakorlatokról is hírt ad az oldal.

Emellett a nagyobbak és a kisiskolások is olyan játékos feladatokban mutathatják meg irodalomtudásukat, mint a „Klasszikusok újratöltve”címmel hirdetett játék, amelynek célja a klasszikus irodalmi alkotások tartalmának összefoglalása vagy részleteinek átfogalmazása a mai tizenévesek nyelvén. Például Shakespeare Hamletjének eredeti változata - „Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.” - az újratöltött változat szerint így hangzik: „Lájkoljam vagy sem az élet nevű game-et. Ezen filózom most.”

Az www.olvasas.opkm.hu oldalon a kisebbeket megszólító "Betűzd le a képet" játék esetében a feladat, a weboldalon található kép alapján mese, rövid történet írása. A játékok lezárulta, 2012. január 31-e után az összes beküldött átirat közül szakmai zsűri választja ki a három legjobb művet. Ezek beküldői értékes könyveket vagy könyvutalványt kapnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!