Kéri Kitty nyarat varázsol a lelkekbe

Kéri Kitty  színművész korábban kétszer játszott Goldoni-darabban. A veszprémi Petőfi Színház bemutatójára, rendezésére készülve  nyáron elolvasta a szerző, Goldoni emlékiratait, önéletrajzát; azt mondta, nagyon közel került hozzá, jól el tudna beszélgetni vele. Úgy érezte, mintha Goldoni vele szemben ülne az asztalnál, az író minden mondata örök érvényű, korszerű, mai. Szeretetre méltó ember, aki szerette a polgárokat, halászokat, falusi embereket, akikről írt. A rendezőnek fontos Goldoni gondolata: "S anélkül, hogy túlzásba vinném, semmi sem érdekel jobban, mint az emberi szív." Kéri Kitty reményei szerint ez a rendezéseiben is hangsúlyt kap.

- Goldoni maga írta a Chioggiai csetepaté című művéről, hogy témája nem érdekes. Pusztán szórakoztatni vágyott, mi is arra törekszünk. Ugyanakkor úgy írta meg az egyszerű emberek problémáit, szerelmeit, kis történeteit, hogy az a modern vígjáték alapjául is szolgál; a polgári vígjáték, jellemvígjáték az ő nevéhez is köthető. Lényegretörően, egyszerűen, frappánsan fogalmazott, pontos rajzokat készített az ember természetéről. Jó pszichológus volt, felismerte az emberek lelkében dúló folyamatokat és pontosan írta le azokat. Öröm játszani és öröm rendezni, bár nem volt könnyű próbálni. Azt szokták mondani, hogy vígjátékot nehéz rendezni, sokkal fárasztóbb a színészeknek is.

Kéri Kitty rendezett már vígjátékot, Moliere Tudós nők című darabját, a veszprémiek a Pacsirta (Jeanne D'Arc) című rendezését láthatták. Törekszik arra, hogy a szerző szellemiségét tökéletesen visszaadja. Nem akar öncélú lenni, modernkedni. A fejében először "filmet" lát az előadásról, azt próbálja megvalósítani, beépíti a színészek jó ötleteit, javaslatait is.

- Mindig látom magam előtt, mit szeretnék megvalósítani a színpadon. A Jeanne d'Arc utazásélményből született, a mostani rendezés előtt elutaztam nyáron Chioggiába. Négy napig laktam Goldoni házában, olvastam az emlékiratait, szívtam magamba a hangulatot. Kimentem a halpiacra, figyeltem a halászokat. Szükség van erre az "atmoszféragyűjtésre", amit az ember színészként is megtesz, ha odafigyel a munkájára  - színészként ezt "figuralesnek" hívjuk. Szeretem  úgy kezelni a történetet és azt a világot a színpadra varázsolni, amit a szerző megírt. Ez fontos, Goldoni Chioggiában gyerekeskedett, később büntetőjogászként dolgozott. A darabban a jegyzőt Oberfrank Pál játssza, Goldoni saját magát  írta  meg a jegyzőben. Szándékos a párhuzam, de más párhuzamok is felfedezhetők az előadásban.

 
Kéri Kitty szeretné, ha a veszprémi nézők felszabadultan szórakoznának.

- Nemcsak a nevetés fontos, hanem az, hogy visszakapjuk velünk született optimizmusunkat, merjünk hinni önmagunkban, egymásban, tudjunk egymással beszélgetni. A darabban a jegyző egy hídon keresztül érkezik; ő épít hidat az emberek közé, ő hordozza a megoldást és a feloldást a történet végén. A chioggiaiak egy bizalmatlan, szűk, gyanakvó, zárt közösség, de végül befogadják maguk közé a jegyzőt.
Az előadás vizualitásában is tükrözi a mediterrán világot, a kikötők életét, kifeszített vitorlákra vannak ráfestve a házak - a díszlet is "játszik", a díszletnek is funkciója van.

- A fáradt, fázós, megfásult téli hétköznapokban szeretnék az emberek lelkébe nyarat varázsolni, kicsit felrázni őket, hogy rájöjjenek: az élet szép.

„Nem vagyok kifelé hisztis alkat”

Kéri Kitty önmagáról, munkatársai pedig róla azt vallják, hogy nyugodt rendező. „Nem vagyok kifelé hisztis alkat” – mondja. Kétgyerekes anyaként ezt az érzést is felhasználja a rendezői munkájában. Mindegyik színészét szereti és túlságosan a lelkére veszi a problémájukat.

 A Chioggiai csetepaté képeiért kattintson ide