Kultúra

2012.06.01. 10:16

Barlangkoncert és adományok

Petrozsény - Több sikeres koncert mellett adományokat is adott a petrozsényi magyar iskola rászorulóinak erdélyi túrája során a Gizella Női Kar.

Szabó Péter Dániel

A tavalyi Hunyad megyei Magyar Napokon elért sikerek után ismét meghívást kapott Erdélybe a veszprémi Gizella Női Kar. A Borbásné Gazdag Gabriella vezette kórus a közelmúltban a boli karsztbarlangban tartott barlangfesztiválon képviselhette a magyar színeket.

- Remek hangulatú hétvégét töltöttünk Erdélyben. A pénteki egész napos utazást követően szombaton délelőtt a varázslatos akusztikájú cseppkőbarlangban léptünk a közönség elé, ahol több Bartók és Kocsár mű után felhangzott egy Charpentier darab és egy néger spirituálé is a közönség legnagyobb örömére. Este a helyi magyar közösség invitálásának engedve a petrozsényi templomban adtunk egy órás koncertet, ahol a már említettek mellett Halmos, Karai, Bárdos és Kodály művei is elhangzottak - mondja a karnagy, aki tíz esztendeje vezeti a szakmai berkekben is egyre komolyabb elismertséggel bíró kórust.

A női kar utazásának azonban más célja is volt, hiszen Várpalotán és Veszprémben összegyűjtött adományokat vittek Jézus Szíve Gyermekvédelmi Központban élő és tanuló magyar árváknak. A Böjte Csaba által alapított, s a Szent Ferenc Alapítvány által működtetett intézményben nagy szeretettel fogadták a magyarokat. Még ebéddel is meghívták a ruhákat, játékokat és könyveket hozó kórust, akik a szíves vendéglátást egy koncerttel hálálták meg az iskola kápolnájában. A rögtönzött előadás végén mindannyian együtt énekelték a Tavaszi szél című népdalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!