Kultúra

2012.09.02. 06:59

Ifjúsági tábort szerveztek a pápai motorosok

Pápa - Cseh, görög, lett, olasz és persze magyar fiatalok részvételével nemzetközi ifjúsági tábort szervezett a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör. Az egyhetes program során elsősorban egymás hagyományaival, legendáival ismerkedtek az öt ország fiataljai.

Polgár Tibor

A Sobri, a betyár elnevezésű tábor a Fiatalok lendületben címet viselő európai uniós pályázat keretein belül valósult meg. A nemzetközi projekt pápai helyszínén 36 fiatal kóstolhatott bele a jelenlévő más nemzetiségű táborlakók kultúrájába, tradícióiba, eközben pedig még a nyelvtudásukat is csiszolhatták.

- Mozgalmas hét áll mögöttünk, a tábori műhelymunkán túl természetesen jártunk Pápán és környékén is. Minden nap végén vidám, kötetlen hangulatú nemzetiségi esteket tartottunk, amelyek alkalmával mindenki bemutathatta a saját országát, annak legendáit, mítoszait. A bemutatókat különféle kreatív foglalkozások követték, ahol megbeszéltük, feldolgoztuk a látottakat és hallottakat - nyilatkozta lapunknak Oszlánczi Adrienn, a tábor vezetője.

A fiatalok a számos szórakoztató és lebilincselő program között egyebek mellett részt vehettek a Pápai Huszáregyesület, illetve a Delta Íjászegyesület hagyományőrző bemutatóján, aminek során lóra pattanhattak, valamint az íjakat is kipróbálhatták. Emellett természetesen megkóstolhatták a tradicionális magyar ételeket és italokat, továbbá jártak a Sobri kalandparkban, valamint részt vettek kisvonatos kiránduláson a Bakonyban. Takács Ferenc, a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör tagja kérdésünkre elárulta, a tábor sikere érdekében mozgósították az egyesületükhöz tartozó motorosokat, és mindenki kivette a részét a munkából. Mint mondta, újdonság volt számukra ez a kezdeményezés, ami végül gördülékenyen, az előzetesen eltervezettek szerint zajlott le, egyszóval remekül sikerült.

- Úgy vélem, helyi szinten már letettük a névjegyünket, számos értékes programot szerveztünk meg, ezért ki szerettük volna próbálni magunkat egy újfajta tevékenységben, amire ez a nemzetközi tábor nagyszerű lehetőséget nyújtott - tette hozzá Kövi Gábor, a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör elnöke.

- Egyesületünk kiválóan kapcsolódik Sobri legendájához, hiszen mi is a Bakony szerelmesei vagyunk. Jövőre már a pápai Játékfesztivál keretein belül szeretnénk összehozni egy hasonló tábort - tekintett a jövőbe a pápai motoros klub vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!