Kultúra

2012.10.26. 19:54

A kutya ''szőrös gyerek'' - Tudomány, irodalom és humor Csányi Vilmossal

Fantasztikus beszélgetés résztvevői lehettünk a minap Veszprémben, az Utas és holdvilág antikváriumban. Géczi János író, költő, egyetemi tanár vendége dr. Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, etológus és író volt. Az est különlegességét nem csak a baráti viszonyból adódó egymásra hangoltság, a mesterien oldott, de lényegre törő kérdezés jelentette.

G. Takács Mária

Ezen az estén a tudomány, a szenzációsan szikrázó humor és olykor az öniróniától sem mentes emberi báj szórakoztatta két órán át az érdeklődőket.

Valóságos kétszemélyes stúdiódarab résztvevői lehettünk az est során, amikor Géczi Jánostól megtudtuk, először budapesti emeletes házi otthonában kereste fel személyesen a professzor urat. Sokunkban leképződött az elmondottak alapján, amikor a csengetésre megjelenik az ajtónyílásban egy fej, lent a mezítelen lábak - és a kettő között egy élénken figyelő kutyafej...

Az emlékkép vázolása után Géczi is mosolyogva tapogatózott, miről is kérdezheti vendégét. "Bármit kérdezhetsz, mert a leghülyébb kérdésekre is tudok válaszolni" - érkezett a megnyugtatás, majd az alaphang megteremtése után kiderült, hogy bizony a tudomány területén is előfordulnak "hülye kérdések", amelyekre illik okos válaszokat adni. Majd a tudós professzor hatalmas nógrádi díszkertjére terelődött a szó, amely Géczi elmondása szerint önmagában is csoda. Az etológus szerint a növények csak abban különböznek az állatoktól, hogy helyhez kötöttek és lassabban növekednek. Aztán érdekes történetek következtek Jeromosról. Mert hogy egy etológusnak van kutyája, az teljesen természetes. Jeromos nem hétköznapi eb, hiszen számos kutatás okos közreműködője volt, melyek történeteit nem kis humorral fűszerezve ismerhettük meg. Az egyikben szerepet kapott az akadémia elnökének kiszakadt nadrágja is...
Hallgatói kérdésre válaszolva a tudós vendégtől megtudtuk, hogy ma már tudományosan bizonyított, a kutyák képesek gondolkodni, körülbelül egy két-három éves gyermek szintjén. Szerinte a kutyák "szőrös gyerekek", akik nem csak gondolkodnak, de lelkük is van! És ezt számos történettel fűszerezve adja elő, amelyeket jórészt a kutatócsoportjuk által bevezetett kognitív etológia módszerével igazoltak. Megtudtuk, hogy minden állat gondolkodik valamilyen szinten. Ennek igazolására részletesen elmesélte a méhek gyűjtőhelyeiről szóló érdekes kutatás lényegét, amelyért egy német tudós Nobel-díjat kapott.

Az est fénypontjaként Géczi kérésére az Ironikus etológia című könyvéből olvasott fel, valamennyiünk hangos derültségére. A szenzációs humorral megírt műből több hasonló megállapítás mellett a természetes táplálékláncra utalva többek között megtudjuk, hogy bizony itt a Földön Isten gyermekei felzabálják egymást, valamint azt, hogy Isten az evolúcióra utazik...

A részletekre kíváncsiaknak, és azoknak, akik jókat szeretnek derülni, mindenképpen ajánlott ez a könyv.

- Mikor kezdtél írni? - hangzott a gondolatváltás, amire újabb humoros történet következett. - Hatévesen, egy papírtekercsen. Már több méter hosszú volt a kalandregénynek szánt mű, amiben ott tartottam, hogy a szereplők találnak egy barlangot. Ez idő tájt egy felnőtt ismerősünkkel beszélgettem, aki megkérdezte, miről írok. Nagyjából elmondtam neki, csak a legutóbbi fejleményről hallgattam. "És barlangot találtak már?" - tette fel a kérdést. Na, akkor hagytam abba az írást, úgy ötven évre! - meséli a vendég.

De szerencsénkre újrakezdte. Számos könyve jelent meg, nem csak tudományos munkák, Csányi professzor kalandos természete megmutatkozik a különböző irodalmi műfajokban. Ezen az estén talán a legszórakoztatóbból kaptunk ízelítőt, valamint dr. Csányi Vilmos személyében olyan embert ismerhettünk meg, akiben a tudás, műveltség kivételes humorérzékkel, bűbájos előadói készséggel párosul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!