Kultúra

2012.10.30. 07:28

Gyereksereg a színpadon

Veszprém - Talán sosem volt még ilyen népes a Pannon Várszínház színpada, mint most. Az elmúlt hétvégén mutatták be a Valahol Európában című musicalt.

Szabó Zsuzsanna

Közel harminc lelkes fiatallal a színpadán láthatta a közönség a Valahol Európában című darab premierjét. A Balázs Béla és Radványi Géza azonos című filmje alapján készült színpadi játék a második világháború után utcára került és árván maradt gyerekek kálváriáját mutatja be. Azt, hogy a háború árnyékában, a lélekölő nyomorban is lehet emberségesnek maradni. Jó látni, ahogy a megannyi amatőr színésszé váló gyermek érti és érzi mindezek súlyát, még akkor is, ha ők egy szerencsésebb generáció tagjai, akiknek sohasem kellett átélniük hasonló borzalmakat. Szívvel-lélekkel játszanak, csillogó szemmel énekelnek, máskor pedig átváltoznak, amikor kórusban kiáltják: Akasszuk fel!
 
A gazdag mondanivaló és a sok lelkes szereplő mellett elegendő is a szinte minimalista díszlet, aminek minden négyzetcentiméterét kihasználják a szereplők. Kifejező az élettelen fatörzs, a kiégett telefonfülkék és a középen elhelyezett, romos épületet szimbolizáló örök vasszerkezet. E körül zajlik az élet vagy épp sújt le a halál, a fel-feltűnő tárgyak mulandósága mellett csak a remény és a szeretet örök. Szimpatikus, ahogy a hivatásos színészek (átvitt értelemben is) kézen fogják az apróságokat, és ahogy a világ szörnyűségeitől és az önmagától meghasonlott művészt alakító Gazdag Tibor szeretettel atyáskodik a gyereksereg felett.

Jó újra hallani Dés László nagyszerű zenéjét és Nemes István dalszövegeit a színészek - Zayzon Csaba, Stefancsik Annamária - előadásban. Karakteresen és fenyegetően képviseli az egyenruhás hatalmat Kovács Ágnes Magdolna és Varga András Zoltán párosa, szenzációs, amikor indulókat énekelnek, fanatikusan és félelmetesen hat, amikor előbbi halkan énekel a másik megszállott beszéde alatt.

Egyed Brigitta Szeplős szerepében hozza a tőle elvárt és megszokott formát. Ő két lábon, vagy épp négy keréken guruló jellemkomikum. Elég kidugnia a fejét az antik babakocsiból, amivel a színpadra gurítják be, máskor egy sajátos grimasz és már kacag a közönség. Pláne, amikor a szállóigévé vált a Kurta életbe! és a Könyörgöm, akasszuk fel! mondatokkal rukkol elő.

Kell egy ilyen darab, amiben a gyereksereg, a drámai mondanivaló és az ismert dallamok nem csak azokban a nézőkben mozdítanak meg valamit odabent, akiknek épp a gyermeke vagy unokája játszik a színpadon, hanem mindenkiben. Azokban is, akikkel ezek a gyerekek elhitetik, hogy jönnek még jobb idők, hogy akármilyen nyomorult is a ma, lesz még holnap...

 



További szereplők: Molnár Ervin, Kiss Dávid, Szelle Dávid, Kiss T. István, Soós Melinda, Kiss Barbara, Jenei Viktória, Forrai Bulcsú, Szabó Dániel, Horváth Bálint, Burián András, Sch„fer Benedek, Gfellner Fanni, Farkas-Csányi Attila, Hercsik Rebeka, Horváth Bence, Percze Csenge, Percze Luca, Staub Viktória, Arany Tímea, Czaun Réka, Csekü Anna, Danajka Balázs, Fellegi Balázs, Földházi László, Geipl Nikolett, Hegyi Réka, Hernádi Bence, Kocsis Nikoletta, Lakatos Anita, Lükő Loretta,Paulovics Flóra, Sallay Kíra, Steingruber Nikolett, Szita Tamás, Varga Veronika. A rendező Vándorfi László, a díszlet Kovács Yvette Alida, a jelmezek Justin Júlia munkája. Koreográfus Krámer György, zenei vezető Regovics Zsuzsa.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!