Hadat üzentünk magunknak - Tábori piknik a Játékszínben

Az előadás végén mindenkit felrobbant a rendező, az egész nyomorult bagázst a kispolgárokkal, beijedt kiskatonákkal és vérszomjas szanitécekkel együtt. Utánuk küld egy atombomba felhőből formált bohócarcot, majd végső ítéletet mondva a világról, kivetíti a bűnlajstromot, hányan halnak meg, milyen mértékben rongáljuk a környezetet, tesszük tönkre a Földet abban a pillanatban is, amikor éppen ezt a bemutatót nézzük. Tehát, kétség nem fér hozzá, ezek a néha viccesen puhány, erőtlen, de azért nagyon harcias kispolgárok mi vagyunk. Ideje hadat üzenni magunknak.

A rendező a zárójelenetben, az atombomba felhő után beküld a romok közé egy kislányt és egy kisfiút, hogy jelezze, azért nincs minden veszve, jön majd egy új, romlatlan nemzedék. A kisfiú valami édesbús dallamot játszik hegedűn. Giccses ez a zárójelenet, de értékeljük a reményt.

Nyirkó István, Keresztes Gábor és Kéri Kitty a Tábori piknik című abszurd darabban a Játékszínben (Fotó: Orosz Péter)

Tóth Loon szórakoztatóan rendezte meg ezt az 1959-ben írt pacifista darabot, ami igazán olyan puskaporos térségben szólna nagyot, mint például Belgrád vagy Újvidék, ahol közeli a háború, a katonai behívók és a bombázások emléke. A vajdasági származású, a balkáni háború óta Veszprémben élő rendező érthetően érzékeny a témára, akárcsak Lajkó Félix, akinek idegesen vibráló, balkáni zenéje fontos összetevője az előadásnak. De ha elvonatkoztatjuk a témát a háborútól és például a politikai pártok, világnézetek harcára fordítjuk át, mindjárt aktuálissá válik itt és most is. Lelkiállapottól függ, kinek miről szól ez a  groteszk játék.

Tóth Loon elemében van, pontosan megszerkesztett mozgáskompozíciókkal, ötletekkel helyzetbe hozza a színészeket. A jó humorérzékkel kidolgozott gesztusok emlékezetesek. Ezeket a pillanatokat a színészi intenzitás is élteti. Kövezzenek meg, de én legélesebben Máté P. Gábor arcára emlékszem. Holott csak annyi a szerepe, hogy első szanitécként hordággyal bejön a színpadra és megkérdezi, van-e halott. De hogy közben hogy néz, azt leírni nem lehet. Mint Munch Sikolyának groteszk változata.

Az előadás úgy kezdődik, hogy egy katona ül a lövészárkot jelző zsákokon és békésen kötöget, miközben a nézők elfoglalják a helyüket. Kiderül, a főhős, Zapo (Keresztes Gábor) üti el így az időt két légitámadás között. Nagy ötlete a rendezőnek a rajzfilmes háttér. A piknikre érkező szülők mintha a falvédőről jönnének le, a szanitécek úgyszintén, először a rajzfilmben jelennek meg, akárcsak a repülők és végül a bohóc.

A színészek lubickolnak a groteszk szerepekben. Keresztes Gábor szórakoztatóan egyensúlyoz agresszió és kiszolgáltatottság között. Meglepetés Kéri Kitty (anya) végletekig leegyszerűsített játéka, minden rezdülése a kispolgárok kiüresedett világáról szól. Nyirkó István (apa) élvezetes alakítása is megerősíti, a groteszk kegyetlenebb tud lenni, mint a tragédia. Az értelmetlen háborúság minden tragikuma benne van.