Kultúra

2013.11.24. 15:10

Rudolf Péter és Kállóy Molnár Péter előadása a Pannon Várszínházban

Veszprém - A Kövek a zsebben című előadás volt az utolsó a Pannon Várszínház játszóhelyén, két nagyszerű színész játéka szórakoztatta a közönséget.

Balla Emőke

Marie Jones Kövek a zsebben című darabja a kulisszák mögé kalauzol minket, egy amerikai filmforgatás közepén találjuk magunkat Írországban. A fergeteges folytatást a két főszereplő, két statiszta biztosítja, akik úgy mesélik el a történetet, hogy a forgatáson megforduló összes karaktert (férfit, nőt) maguk keltik életre. A percenként, néha másodpercenként átváltozó szereplők akciója mögött felsejlik a mai Írország vallási, etnikai, politikai kétarcúsága, a tradíció és az elkerülhetetlen amerikanizálódás közötti vergődése.

A londoni West End díjnyertes darabja, a Kövek a zsebben nem véletlenül hódítja meg szerte a világon a szakmai és a nagyközönséget egyaránt. A darab évek óta nagy sikerrel fut a Thália Színház Új Stúdiójában. A színmű minimális kellékekre és a közönség bevonására is épül, a szerepekre nem is találhattak volna jobbat a rögtönzés két legnagyobb hazai virtuózánál. A két szerepet két bravúrszínész, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter alakítja. Kápráztatóan könnyed és mulatságos a játékuk, képesek egy mozdulattal, egy szempillantás alatt nőből férfiba, egyik szerepről a másikra váltani, majd vissza. A közönség dőlt a nevetéstől, tette, amit a rendező, a felvételvezető mondott. Nemcsak a színpad két szélén ülők, de a nézőtéren ülők is felálltak, ástak, gereblyéztek, panaszkodtak, kérésnek megfelelően - ahogyan egy filmbéli statisztának kell.

A Pannon Várszínház ezzel az előadással búcsúzott ideiglenes játszóhelyétől, a Dimitrovtól, pénteken már az új helyszínen, a Hangvillában játszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!