Kultúra

2013.11.19. 15:10

Természet és kultúra

Veszprém - A Művészetek Háza és az Ittmost Egyesület idén is megszervezi a Csend napok rendezvénysorozatot.

Ahogy gyorsul az életünk, egyre inkább vágyunk nyugalomra, csendre. Körülöttünk, a külvilágban ritka a csend, de önmagunkban, lelkünkben megteremthetjük. Ehhez kíván segítséget nyújtani a Csend napok rendezvénysorozat, mondta dr. Herth Viktória gyűjteményvezető.

A program Csend-sétával indul november 20-án, szerdán 17 órakor. Az érdeklődők a Dubniczay-palotában gyülekeznek, majd Kálazi Ági reiki mester vezetésével szótlanul a Benedek-hegyre sétálnak. Séta után a szervezők a visszatérőket a Dubniczay-palotában beszélgetésre várják. A rendezvénysorozat november 23-án, szombaton 16 órakor folytatódik: a Himalája lejtőin lévő, alig 700 ezer lakost számláló Bhután életét bemutató előadással.

A veszprémi vegyes kar is fellépett tavaly a Csend napokon



Bhután, a Mennydörgő Sárkány és a Bruttó Nemzeti Boldogság hazája címmel Valcsicsák Zoltán, a Magyar Bhutáni Baráti Társaság elnöke tart előadást. November 28-án, csütörtökön 17 órától A csend országa - Finnországról kicsit másképp címmel Ertsey Attila építész és Szabó Erik etnológus beszél a finn építészetről, designról, környezetkultúráról, csendkultúráról és a Helsinkiben álló Csend-kápolnáról.

December 1-jén adventi zenés beszélgetés lesz művészetről, érzésekről, emberi kapcsolatokról, 11-én Tihanyban Csend-kóstoló, 13-án slam poetry előadóest.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!