Kultúra

2014.02.14. 17:20

Hegedűs a háztetőn

Veszprém - A Hegedűs a háztetőn című musicalt mutatja be a Pannon Várszínház február 22-én, szombaton. A próbafolyamatról és az előadás előkészületeiről Vándorfi Lászlót, a teátrum igazgató-rendezőjét és Gazdag Tibort kérdeztük.

Marton Attila

A Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című regényéből készült musical premierje éppen 50 évvel ezelőtt volt a New York-i Broadwayn, 1971-ben pedig bemutatták a musical alapján készült zenés filmet is, amely szintén komoly sikert aratott.

A darab színpadra állításával elsősorban az volt a célunk, hogy megmutassuk a társulat sokszínűségét, valamint ez az első évadunk a Hangvillában, így arra is törekedtünk, hogy az előadással az épület sokműfajúságát is bemutassuk, fogalmazott a Naplónak Vándorfi László. Az előadás különlegessége, hogy a zenét a nemzetközi hírű Budapest Klezmer Band szolgáltatja. Ahogy a rendező elmondta, a zenekar nem csupán zenél majd, hanem a darab szerves részeként, jelmezes szereplőkként jelennek meg a falubéli klezmer együttest alakítva. Érdekesség, hogy a zene eredetileg nagyzenekari felállásra íródott.



A kétfelvonásos előadásban a zenekar mellett mintegy negyven szereplő fordul meg, ez is közrejátszott abban, hogy a szokásosnál korábban kezdték el a próbákat, no meg az is, hogy két hatperces tánckép is van az előadásban. A szerzői jog szerint az eredeti színpadi koreográfiát kell bemutatni, minimális változtatásokra volt csak lehetősége Krámer György koreográfusnak. A történet szerint az Orosz Birodalom területén élő zsidó kisközösség szeretné megtartani nyelvét és kultúráját: ragaszkodnak a hagyományaikhoz, a történelem azonban beleszól az életükbe, átsöpör rajtuk, magyarázza Vándorfi László rendező. A Hegedűs a háztetőn üzenete szerinte ott ragadható meg, hogy mindig újra lehet kezdeni.

A főszereplő Tevjét alakító Gazdag Tibor szinte minden évben részt vesz a Pannon Várszínház egy-két produkciójában. A színész úgy véli, az előadás mondanivalója az lehet, hogy az egymás mellett élést tiszteletben kell tartanunk: ha nem vagyunk egymással toleránsak, akkor nem tudjuk megérteni egymás szokásait és hagyományát, amelyből súlyos társadalmi problémák keletkezhetnek. Ugyanakkor az előadás üzenete az is, hogy bármi történjék körülötte, ha a változást az ember derűvel szemléli, átsegíti a legnehezebb helyzeteken is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!