Kultúra

2014.03.05. 19:05

Szarvasok szövetsége vendégművészekkel

Veszprém - A tavaly őszi premier után újra látható a Kabóca Bábszínházban a Szarvasok szövetsége című előadás.

A Bartók Béla Cantata profana című műve alapján készült Szarvasok szövetsége című Kabóca-darab kimondottan középiskolás diákoknak szól. A bemutató ideje, amely 2013. november 12-én volt, a Bartók-emlékévhez kapcsolható. Idén március 11-én és 19-én 16 órakor újra látható az előadás a Kabóca Bábszínház színpadán. A Szabó T. Anna átdolgozása alapján született mű a fiatalok életében megjelenő nehézségekkel foglalkozik, mint például a szülőktől való elszakadás, a saját lábra állás, a felnőtté válás. Ebben az előadásban a bábok helyett a bábszínészek maguk alakítják a szerepeket, Fige Tamás, Erdei Gergő, Mákszem Lenke, Lovászi Edina, Baranyai Anita. Nagyhegyesi Zoltán és Máté P. Gábor, a Petőfi Színház színészei vendégművészként lépnek fel a darabban. Lázár Zsigmondnak köszönhető a zenei háttér, Mátravölgyi Ákosnak a díszlet, valamint Fosztó Andrásnak a koreográfia. A darabot Harangi Mária rendezte.

A bábok helyett a bábszínészek maguk alakítják a szerepeket (Fotó: Kabóca Bábszínház)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!